A  nyugdíjasok lehetőségei és juttatásai – más európai országokban

Az Európai Bizottság új ajánlások kidolgozására készül az európai nyugdíjrendszerekkel kapcsolatban. A tagországok számos kedvezménnyel és juttatással egészítik ki nyugdíjrendszerüket. Széles a lehetőségek, és juttatások palettája.

Kedvezményes nyugdíjak Európában

Németországban speciális nyugdíj jár a köztisztviselők (pl. bírák, állami alkalmazottak), rendvédelmi szervek, honvédség dolgozói, tűzoltók, légiforgalmi szolgálat dolgozói számára (nehéz fizikai vagy pszichikai terhelést jelentő állami szolgálatot teljesítők). Ilyenkor kedvezőbb a szolgálati idő beszámítása és alacsonyabb a nyugdíjkorhatár. E területek dolgozói külön nyugdíjrendszerben vannak, ahol nem járulékot fizetnek, hanem az állam közvetlen költségvetési forrásból finanszírozza nyugdíjukat. A nyugdíjkorhatár kedvezményesen alacsonyabb lehet számukra, jellemzően 60-65 év között, szemben a normál állami nyugdíj 67 éves korhatárával (az általános öregségi nyugdíjkorhatár 66 év és 4 hónap körül van azok számára, akik 1960-ban születtek, és ez a korhatár fokozatosan emelkedik 67 évre 2031-ig a 1964-ben vagy azután születettek esetében). Szolgálati idő kedvezményes beszámítása biztosítja, hogy például a fizikai vagy pszichikai terheléssel járó munkakörökben eltöltött idő több évnek számítson nyugdíjszámításnál (a ténylegesen ledolgozott év többnek számíthat). 2025-ben jelentős reformtervek vannak, köztük egy javaslat a köztisztviselők bevonására a társadalombiztosítási rendszerbe, vagyis járulékfizetőként való szerepvállalásra.

Általános esetben (minden német dolgozóra vonatkozóan) is érvényben vannak korai nyugdíjazási lehetőségek. Azok, akik legalább 45 év járulékfizetési idővel rendelkeznek, levonás nélkül 63-65 éves kortól nyugdíjba mehetnek. Továbbá akik legalább 35 év biztosítási idővel rendelkeznek, korábban is nyugdíjba vonulhatnak, de a korai nyugdíj igénybevételével jár bizonyos levonás, havi 0,3 százalékos csökkenéssel, maximum 4 évvel előtte lehet nyugdíjba menni. Súlyosan fogyatékos személyek (legalább 50 százalékos rokkantsággal) is jogosultak korábbi nyugdíjra 63-65 év között.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo