A nagy költözéstérkép: hova mennek Budapestről és a nagyvárosokból az emberek?

A főváros és a megyeszékhelyek agglomerációs települései továbbra is a slágernek számítanak az állandó lakosok számának változása - részben a költözések - alapján. Az országon belül Érd az első: 821 fővel nőtt a fővárosi agglomerációhoz tartozó városban élők száma. A főváros lakossága 13 ezer fővel továbbcsökkent 1,63 millióra. A legnagyobb vesztesek között van még Budapest IV. és XXI. kerülete, valamint Pécs, Szeged, Debrecen és Miskolc, hiszen 1133-2259 fővel csökkent a lakosságuk, a négyzetméterárak ugyanakkor így is 13-21 százalékkal emelkedni tudtak. 

Egy év alatt Érd lakossága 821 fővel nőtt, ezzel a budapesti agglomeráció egyik legnagyobb városa vezeti az országos rangsort. Az érdi átlagos négyzetméterárak a kínálati piacon pedig egy év alatt 16 százalékkal 753 ezer forintra emelkedtek. Érd után további budapesti agglomerációs települések következnek: a Pest megyei Erdőkertesen, Nagytarcsán, Biatorbágyon és Gyömrőn 343-360 fővel nőtt a lakosság. A szóban forgó településeken az átlagos négyzetméterárak 4-21 százalékkal 661-813 ezer forintra emelkedtek. “A lakosságszám szerinti változását nézve a top 10-ben szerepel még többek között a szintén Pest megyében lévő Vácrátót, ahol a lakosság 12 százalékos bővülését 17 százalékos drágulás kísérte, így a négyzetméterárak 733 ezer forintra nőttek.  A legjobb tízben az egyetlen nem Pest megyei település Hajdúsámson, a Debrecen vonzáskörzetében található településen a lakosok száma 254 fővel bővült, az átlagos négyzetméterárak pedig 15 százalékkal 439 ezer forintra emelkedtek. 

Zsugorodó nagyvárosok

A másik végletet megyeszékhelyek és a budapesti kerületek képviselik.  A fővárosi összlakosságszám tavaly 13 ezer fővel továbbcsökkent 1,63 millióra. Budapest IV. és XXI. kerületében, Pécsen, Szegeden, Debrecenben és Miskolcon 1133-2259 fővel lettek kevesebben. Az ingatlanok a lakosok számának visszaesése ellenére drágultak, az átlagos négyzetméterár ugyanis ezekben a városokban és kerületekben 14-21 százalékkal népesség, a kínálati árak ugyanakkor így is 13-21 százalékkal emelkedni tudtak, mégpedig 435-729 ezer forintra.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo