A biztosítást kérjük, csak a kedvezményt nem?

Egyre népszerűbb a nyugdíjbiztosítás az ügyfelek között, de nem mindenki veszi igénybe a hozzá kötődő adókedvezményt - mondta Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) elnöke a Portfólió Biztosítás 2017 konferencián.

Rámutatott: a 2015-ös adatok alapján a nyugdíjbiztosítással rendelkező ügyfelek mintegy harmada nem vette igénybe a neki járó 20 százalékos adókedvezményt, a 137 ezer nyugdíjbiztosítással rendelkező ügyfélből csupán 91 ezren éltek az adókedvezmény lehetőségével. Pandurics Anett kiemelte: a piac egyik motorja a nyugdíjbiztosítás, 2015-ben a 137 ezer biztosításból 31 milliárd forint díjbevétel keletkezett, amiből  24 milliárd forint az úgynevezett unit-linked szerződésekből származott. Az átlagos éves díj 208 ezer forintot ért el, a szerződő ügyfelek átlagéletkora 45 év volt.

A Mabisz elnöke elmondta: a Deloitte biztosítási indexe szerint az emberek 72 százaléka fontosnak tekinti a biztosítók tevékenységét, és a biztosítók megítélése kedvezőbb az ügyfelek körében, mint a bankoké. Pandurics Anett elmondta: a legerősebb 5 biztosító társaság piaci részesedése 57,8 százalékról 57,6 százalékra mérséklődött, a "top 10" biztosítócégé viszont 82,3 százalékról 83,3 százalékra nőtt a biztosítási piacon.

Öngondoskodás olcsóbban, etikusan
Jelentős változás előtt áll a biztosítási piac: 2017. január 1-től számos új rendelkezés lép életbe a biztosítási törvény részeként, amelynek egyik hatása az, hogy százszor inkább összehasonlíthatóvá válnak az ugyanolyan célt szolgáló megtakarítási formák. A várakozások szerint az etikus koncepció hatására erősödni fog az öngondoskodás a hazai lakosság körében.
Kifejtette: az egyszeri díjas életbiztosítások 0,8 százalékkal, a folyamatos díjas életbiztosítások 1,0 százalékkal, a vagyon- és egyéb biztosítások 4,8 százalékkal, a gépjármű-biztosítások viszont 16,5 százalékkal nőttek az elmúlt év első három negyedévének számai alapján. A Mabisz elnöke rámutatott: a gépjárműbiztosítások díjszintje még mindig nagyon alacsony a magyar piacon, még a válság előttitől is elmarad.

Hangsúlyozta: a január 1-je óta bevezetett etikus életbiztosítási koncepció (ld. keretes írásunkat) első tapasztalata, hogy a biztosítási termékek több mint felét, 168 konstrukciót kivezettek biztosító társaságok a piacról, a költségek mértéke pedig nagyot esett, az egy évvel korábbi 5-6 százalékról 3-4 százalékra csökkent a teljes költségmutató (TKM).

Jelezte az is, hogy a biztosítók számára kitörési pontnak számíthat a nyugdíjbiztosítások mellett az egészségbiztosítások, a gépjárműbiztosítások, és a vállalati vagyon- és felelősségbiztosítások is ilyennek tekinthetők.

A biztosítócégek vezetőinek a konferencián elhangzott panelbeszélgetéséből kiderült: az idei január és február visszaesést hozott a megtakarítási célú életbiztosítások piacán, amit az etikus életbiztosítási koncepció indulása idézhetett elő. A főbb piaci ágakban növekedést várnak a biztosítók vezérigazgatói az eljövő években.

Ebben a körben Pandurics Anett, a Posta Biztosító elnök-vezérigazgatójaként arról beszélt, hogy a növekedési adatok elfedik a kihívásokat, az etikus koncepció és az alacsony hozamkörnyezet csökkenti a fedezeteket. Egyre jobban számít a biztosító társaságok mérete, a kis biztosítók nem minden kihívásnak tudnak megfelelni.

Raveczky Zsolt, az Erste Biztosító elnök-vezérigazgatója örvendetesnek nevezte, hogy a GDP-vel párhuzamosan a biztosítási piac is bővül. Szerinte a nyugdíj- és a kötelezőbiztosítás húzóerőt jelentenek a biztosítók számára, a fajlagos költségek esetleges növekedését az ügyfelek számának emelkedése mérsékelheti.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo