A betörőknek a hosszú hétvége maga a paradicsom

A közeljövőben több hosszú hétvége is vár ránk, ilyenkor sokan döntenek úgy, hogy kiszakadnak a hétköznapokból, és elutaznak néhány napra. Átlagosan 17 százalékkal megemelkedik a betörések száma ezeken a hétvégéken. Néhány egyszerű lépéssel azonban nagyobb biztonságban tudhatjuk otthonunkat.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ennél kicsit több kell a hathatós védelemhez - Fotó:SXC

Húsvét közeledtével ismét egy hosszú hétvégének nézünk elébe. Ilyenkor sokan útra kelnek, rokonlátogatóba indulnak, ezért ilyenkor az átlagnál több lakás marad üresen, kedvező helyzetet teremtve a betörők számára. Az Allianz Hungária munkatársai megvizsgálták az elmúlt évek kárstatisztikáit, amiből egyértelműen kiderül, hogy a betöréses lopásos esetek száma általában hétvégenként a legalacsonyabb, hiszen a hétvégi napokon nagyobb arányban tartózkodunk otthon, mint munkanapokon. Megfigyelhető azonban, hogy a betörők rögvest kihasználják azokat a lehetőségeket, amikor az emberek hosszú hétvége alkalmából egy-két napra őrizetlenül hagyják otthonaikat.

„A statisztikáink szerint ilyenkor átlagban 17 százalékkal több betöréses lopás történik, mint a többi hétvégén, és a betörők átlagban csaknem 190 ezer forintos kárt okoznak ügyfeleinknek ezeken a napokon” – mondja Horváth Andrea, az Allianz Hungária vezérigazgató-helyettese. Az Allianzhoz érkezett kárbejelentések alapján a húsvéti hétvégén átlagos napi 10 betöréses lopás történik, ami 10 százalékkal magasabb a többi hétvége átlagánál. (A nyaralókat télire is érdemes felkészíteni a betörőkkel szemben.)

Éppen ezért ilyenkor különösen fontos, hogy ne feledkezzünk meg néhány olyan apró lépésről, amelyek segítségével egy sor kellemetlenség elkerülhető. Igaz, hogy nincs olyan módszer, amellyel teljes hatékonysággal meg lehetne előzni a lopásokat, de sokszor kis lépésekkel nagy problémákat kerülhetünk el. Így például minden esetben szükséges ellenőrizni, hogy a ház ajtaja és ablakai jól be vannak-e zárva, még akkor is, ha csak egy rövid időre távozunk otthonról. A megfelelő mechanikai védelem – vagyis jó minőségű biztonsági zárak és nyílászárók – alkalmazása mellett olyan időzített kapcsolókat is beüzemelhetünk, amelyek rendszeres időközönként felvillannak azt szimulálva, hogy a lakók otthon vannak. Az időzített kapcsolók rádió- vagy tévékészülékekhez is csatlakoztathatók, így ebbe nem szükséges nagy összegeket befektetnünk. A ház bejáratánál elhelyezett mozgásérzékelő lámpák szintén hatékony intézkedésnek bizonyulhatnak.

Nem árt, ha a közösségi média oldalakat is kellő óvatossággal kezeljük e tekintetben. Sokat segíthet a betörők számára ugyanis, ha ezeken az oldalakon böngészve, megbizonyosodhatnak róla, ki hol tölti a hosszú hétvégét, mely lakások maradnak lakó nélkül. Az otthonunkban készült képek közzétételével szintén vigyázni kell, hiszen ezekből a bűnözők tájékozódhatnak a lakásunkban található értékekről. A közösségi portálok nem megfelelő használatával tehát teljes képet festhetünk a betörőknek arról, hogy mikor és hova érdemes „ellátogatniuk”.

Lényeges az is, hogy megfelelő és aktuális lakásbiztosítás álljon rendelkezésünkre, hiszen sokszor még a legnagyobb elővigyázatosság mellett is megtörténhet a baj. Jó ötlet rendszeresen ellenőrizni a biztosítást, és összehasonlítani az abban szereplő vagyontárgyakat és biztosítási összegeket a meglévő vagyontárgyakkal, illetve azok értékével. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a biztosítás fedezze otthonunk és berendezési tárgyaink valós értékét.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo