Az orosz piacról való kivonulás ellenére is nőtt az IKEA forgalma

Az Ingka Csoport 39,5 milliárd eurós IKEA kiskereskedelmi forgalomról adott hírt a 2022-es üzleti évre vonatkozóan, ami 5,6 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest (37,4 milliárd euró a 2021-es pénzügyi évben). Mindezt a tragikus ukrajnai háború, az ellátási lánc zavarai és a világjárvány folyamatos hatásai okozta példátlan kihívások ellenére sikerült elérni. Miközben az emberek többsége mellé állt és még több otthont rendezett be, a vállalat felgyorsította többcsatornás átalakítását, hogy még elérhetőbbé, fenntarthatóbbá és a lehető legmegfizethetőbbé váljon a vásárlói számára.

Egy kivételes évben, melyben geopolitikai és gazdasági kihívások formálták át a globális gazdasági környezetet, az Ingka Csoport az IKEA jövőképére összpontosított, hogy szebb hétköznapokat teremtsen az emberek többsége számára. Az ukrajnai háború kitörése után a vállalat leállította oroszországi működését, és partnereivel – mint az UNHCR és a Vöröskereszt – közösen termékadományokkal segítette, valamint munkahelyek kialakításával támogatta a menekülteket, továbbá szállásokat rendezett be számukra Európa-szerte. A több mint 170 000 munkatársból álló közösség rendkívüli erőfeszítéseinek elismeréseként a vállalat 110 millió eurós extra kifizetést eszközölt az úgynevezett UPPSKATTA támogatás keretein belül, és a legmagasabb éves hozzájárulást fizette dolgozói egyéni nyugdíjalapjaiba.

Magyarországon is népszerűek (Fotó: IKEA)
Magyarországon is népszerűek (Fotó: IKEA)

„Sohasem voltam ennél büszkébb az IKEA közösségre! Az elmúlt év soha nem látott próbára tett minket vállalkozásként, vezetőkként és emberként egyaránt. És mi megfeleltünk a kihívásnak – kiváló teljesítményt értünk el egy kiszámíthatatlan környezetben, nehéz döntéseket hoztunk meg, miközben mindig szem előtt tartottuk az emberek többségének igényeit és álmait. A bizonytalanság a következő években is része lesz az életünknek, de optimista vagyok, és bízom az összetartozásunk és a közös céljaink erejében” – mondta Jesper Brodin, az Ingka Csoport vezérigazgatója.

Elkötelezetten támogatjuk vásárlóinkat abban, hogy otthonaikat az életstílusukhoz hangolják és az élethelyzetüknek megfelelően tervezzék át – bárhova is sodorja őket az élet, és bármilyen költségvetés is álljon rendelkezésükre. Hálásak vagyunk, hogy érdeklődésük töretlen az IKEA iránt, melynek köszönhetően gazdasági évünket a globálisnál is magasabb eredményekkel zárhattuk.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo