Viszlát eva?

Megszűntetné az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) Koszorús László fideszes parlamenti képviselő, az adótörvényekhez szerdán benyújtott módosító javaslata. A javaslat 2012. január 1-től hatályon kívül helyezi az egyszerűsített vállalkozó adóról szóló 2002-ben elfogadott törvényt.

A javaslat szerint az egyszerűsített vállalkozói adó szerinti adókötelezettség 2011. évre vonatkozó teljesítésénél az eva törvénynek az adóalanyiság megszűnésével összefüggő - 2011. december 31-én hatályos - rendelkezéseit alkalmazni kell.


Eltörölnék az evát
Fotó: sxc

A jelenlegi eva törvény szerint évi bruttó 25 millió forint (áfá-val növelt árbevételig) árbevételig az adókulcs 30 százalék.

Az idei év első kilenc hónapjában 86,5 milliárd forint eva folyt be a költségvetésbe a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartási adatai szerint.

Az NGM már korábban számított arra, hogy az eva bevételek elmaradnak a 2011-es költségvetésben rögzített 196,1 milliárd forinttól, ezért a parlament az előirányzatot csaknem 8 százalékkal, 180,1 milliárd forintra csökkentette, ami a 2009. évi tényszámnál, 181,9 milliárd forintnál is kisebb.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo