Viharkár: ingyenes szakember a bajban

Az OTP Garancia Biztosítóhoz március 3-án 14 óráig több mint ezernyolcszáz kárbejelentés érkezett a hétvégén tomboló vihar után. Az összes kárbejelentés meghaladhatja az ötezret, a károk összege pedig elérheti a félmilliárd forintot.

A viharos erejű szél leginkább az épületek tetőszerkezetében okozott kárt, de rongálódtak házfalak, nyílászárók, kémények, gépjárművek is. Az OTP Garanciához érkezett eddigi kárbejelentések alapján Pest, Győr-Moson-Sopron, Somogy és Békés megyét sújtotta leginkább a vihar.

A társaság kárszakértői megkezdték a kárfelmérést, az adatok feldolgozása jelenleg is zajlik. A biztosító munkatársai több településen személyesen látják el kárbejelentőkkel az ügyfeleket, így például a Győr-Moson-Sopron megyei Nagyszentjánoson is a helyszínen fogadják a kárbejelentéseket.

A károk minél gyorsabb felmérése és rendezése érdekében az OTP Garancia Biztosító az ország más területeiről is csoportosított át szakembereket.

Gyors segítség a bajban

A kisebb értékű károk esetén az OTP Garancia Biztosító is alkalmazza a telefonos kárrendezést. Ezáltal gyorsított ütemben, akár 1-2 napon belül kifizetik a biztosítási összeget, nagyobb károknál pedig szükség esetén azonnali kárelőleget fizet a társaság.

Az OTP Garancia Biztosító azon ügyfelei részére, akik lakásbiztosításukat kiegészítették a Garancia-24 gyorsszervíz-szolgáltatással, ingyenesen közvetít szakembereket, akik helyreállítják a keletkezett károkat.

Az OTP Garancia Biztosító a kárbejelentéseket folyamatosan, több csatornán fogadja: a bejelentések az ügyfélszolgálati irodákban személyesen, telefonon vagy faxon, illetve e-mailben, az [email protected] címen tehetőek meg. 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo