Tegnap jött egy-két jó hír, de ez még mindig kevés

A vezető nemzetközi piacokon továbbra is a konszolidáció az úr, a korábbi csúcsok közelében. Tegnap erős újlakás-építési adatok láttak napvilágot. Olyan erősek, amelyet utoljára a válság előtt 2008 nyarán láthattunk. Ennek hatására volt egy kis öröm a piacokon, de ez elsősorban a dollár árfolyamában, és nem az indexek árfolyamában látszott meg.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Egyelőre konszolidácó zajlik a piacokon - Kép: Pixabay

Az S&P500 index tovább küzd a korábbi, 1.850 pontnál levő csúcs leküzdésével, amelynek során a rövidtávú indikátorok gyakorlatilag már kikorrigálták az enyhe „túlvettségüket”. Ez pedig azt jelenti, hogy a csúcs közelében a technikailag szinte legoptimálisabb állapotból tudna az árfolyam elindulni fölfelé. Ennek ma vagy holnap kellene bekövetkezni szerintünk, legalábbis ami a rövid (napon belüli) dinamikus indikátorokat illeti. Valószínűleg ezen a Fed elnökének mai szenátusi meghallgatása sem fog változtatni.

A DAX index esetében is hasonló a kép annyi különbséggel, hogy az egy kissé távolabb van a korábbi csúcstól. Ha az index komponensekre tekintünk, akkor a vezető részvényekben további erőt látunk, és fundamentálisan is alulértékeltnek tartjuk az indexet.

A BUX tegnap napközben beesett a szint alá, de a nap végére újra a szint fölött láthattuk az indexet. Így talán elmúlt a szint törés veszélye. Ma a tegnapi nap végi emelkedés folytatását valószínűsítjük annak ellenére is, hogy az ukrajnai események negatívan hatnak az OTP-re. A hrivnya már 25 százalékot gyengült tavaly év végéhez képest, amely meghaladja a magyar bank várakozásait. Ez pedig további céltartalék képzést hozhat az első negyedévben, ha hosszabb távon fennmarad ez a gyenge árfolyam. Ráadásul a lakosság folytatja pénz bespájzolását, és ez most már kritikus szintre kezd érkezni. Ugyanakkor már nagyon közel van egy új kormány felállása, és remélhetőleg hamarosan egy komolyabb IMF hitel is érkezik, s így vélhetően nem fog eszkalálódni a jelenlegi helyzet.

USA

Emelkedéssel kezdték a kereskedést a vezető tengerentúli indexek, a záráshoz közeledve viszont lefelé indultak, de ennek ellenére is sikerült mérsékelt pluszban zárniuk a napot (Dow 0,11%, Nasdaq 0,1%, S&P500 0%). A Dow Jones index tagjai meglehetősen vegyes képet mutattak zárásra, a nyertes papír a Wal-Mart (2%) volt, míg a leggyengébben a JPMorgan teljesített.

A januári újlakás értékesítési adat a várt csökkenés (-3,4%) helyett 9,6%-kal bővült januárban, ami 468 ezer tranzakciót jelent a várt 400 ezer helyett, ez pedig 2008 nyara óta nem látott emelkedés. A szokásos heti friss segélykérelmeket publikálják 14:30-kor a tengerentúlon. Janet Yellen Fed elnök szenátusi meghallgatása ma 16 órakor lesz.

Európa

Mérsékelt eséssel zártak tegnap a nyugat-európai börzék (FTSE100 -0,46%, DAX -0,39%, CAC40- 0,4%). Ukrajna közel került az átmeneti kormány felállításához, ami feltétele az IMF mentőcsomagnak. A parlamentben ma szavaznak az átmeneti kormány tagjairól. A görög bankok nem teljesítő hitelei 1,7 százalékponttal 31%-ra nőttek. Németországból munkanélküliségi ráta érkezik 9:55-kor.

Olaj, arany

A rendkívül jónak számító amerikai újlakás értékesítési adatok hatására az arany árfolyama eséssel reagált, ugyanis a pozitív adat azt mutatja, hogy egyre valószínűbb, hogy a várt ütemben (ülésenként 10 milliárd dolláros vágásokkal) fog tovább folytatódni a Fed QE3 programjának kivezetése. Az egy hetes emelkedést követően tegnap csökkent a WTI típusú kőolaj árfolyama, miután a készletadatok 1,08 millió hordós csökkenést mutattak a Cushingban, miközben a finomított termékek állománya 7 hét után először emelkedett.

Devizák

A 20 és a 30 napos mozgóátlag között cikázott tegnap a forint az euróval szemben. A korábbi forinterősödést tegnap egy korrekció követte, és a 20 napos mozgóátlag 308,3-as értéke fölött nem sokkal emelkedni kezdett az EUR/HUF devizapár árfolyama, aminek során a 30 napos mozgóátlag 310,1-es értéke került visszatesztelésre. Ma reggel kissé a mozgóátlag alatt tartózkodik a devizapár árfolyama.

Már a vártnál jobb amerikai makroadatok előtt is erősödött a dollár az euróval szemben, ami az adatok napvilágra kerülése után tovább folytatódott, ennek eredményeként az EUR/USD árfolyam 1,3745-ről 1,3687-re csökkent. A devizapár árfolyamának szempontjából ma kiemelt érdeklődés övezheti Janet Yellen szenátusi meghallgatását, ami legutóbb a rendkívüli időjárás miatt maradt el.

Távol-Kelet

A Hang Seng 1,3%-ot, a Shanghai index 1,1%-ot emelkedett, ezzel párhuzamosan a Nikkei értéke 0,3%-ot csökkent. Az elmúlt 10 napban már negyedik alkalommal szívott ki likviditást a bankközi piacról a kínai jegybank, ugyanakkor igyekeztek leszögezni, hogy ez nem a monetáris politikájuk megváltozását jelenti, mindössze arról van szó, hogy a Holdújév előtt biztosított átmeneti többletet igyekeznek visszavonni.

Határidős piacok

A Dow, az S&P és a Nasdaq is pluszban van, míg a határidős DAX és az FTSE a negatív tartományban van ma reggel.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo