Szerdáig fizethet utoljára!

Akár biztosítási alkuszon, akár közvetlenül a biztosító munkatársánál kötött szerződést az autós, a rendelet szerint az ő felelőssége, hogy az első díjat időben befizesse. A biztosítási alkuszok tapasztalatai szerint sok ügyfél a mai napig nem kapott számlát vagy csekket az első díj befizetéséhez. Erre pedig legkésőbb január 30-ig van lehetőség.

Tavaly november végéig a becslések szerint minden eddiginél többen, mintegy hétszázezren váltottak biztosítót azok, akik 2008-ra a korábbinál kedvezőbb feltételekkel kívántak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (KGFB) kötni. A független biztosítási alkuszok tapasztalatai alapján általános probléma, hogy az ügyfelek jelentős hányada az új biztosítótól a mai napig nem kapott értesítést az új szerződése létrejöttéről. Így természetesen azt sem derülhetett még ki számukra, hogy 2008-ra van-e érvényes KGFB szerződésük, számla illetve készpénzátutalási megbízás (csekk) hiányában pedig azt sem tudják, hogy hová és mekkora összeget kell fizetniük ahhoz, hogy biztosításuk január 30 után is érvényes maradjon.

A KGFB-kötések jelentős részét független biztosítási alkuszokon keresztül intézték az ügyfelek. Az alkuszok egy része maga szedi be az ügyfelektől az első díjat, az esetek többségében azonban ezen ügyfelek ugyanúgy a biztosítóktól kapják meg az első számlalevelet, mint azok, akik közvetlenül a biztosítónál kötötték meg az új szerződésüket. Minden esetben az a legcélravezetőbb, ha ott járunk utána az elmaradt számlának, ahol a biztosításunkat megkötöttük.

Ezt a lépést érdemes mielőbb, még ezen a héten megtenni, mert az utolsó napokban várhatóan mind többen és többen próbálnak majd intézkedni. Ez pedig azt fogja eredményezni, hogy telefonon a foglaltság miatt szinte elérhetetlenek lesznek az ügyintézők, az ügyfélirodákban pedig hosszú várakozásra is fel kell készülniük a személyes ügyintézés mellett voksolóknak.

Forgalomból kivont járművek

Akik elmulasztják az első díj befizetését, azok szerződése - biztosítói halasztás hiányában - január 31-ével meg is szűnhet. Akinek pedig nincsen kötelező biztosítása, számíthat arra, hogy ellenőrzés esetén kivonják járművét a forgalomból. Az ellenőrzést nem csupán közúton végzik: a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatala is rendszeresen vizsgálja az erre vonatkozó adatokat. Baleset során a fenti kellemetlenségek mellett a felmerülő károk megfizetése is a mulasztó üzembentartót terheli.

A csekkek késésének oka a legtöbb esetben az, hogy a nagyszámú biztosítást váltó adatainak feldolgozásával több biztosítótársaság sem képes időben megbirkózni. "Az eddigi tapasztalatok szerint az idén többeket érinthet ez a probléma, mint az előző években, annak ellenére, hogy a biztosítók véleményünk szerint mindent megtesznek a helyzet orvoslására." - tájékoztat Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke. "Mindez annak köszönhető, hogy évről évre egyre többen döntenek a váltás mellett, miközben az adminisztrációra a szerződések megnövekedett száma esetén is ugyanannyi idő áll a biztosítók rendelkezésére. Az év végi kampány szövetségünk által szorgalmazott eltörlése az ilyen jellegű problémákat hosszú távon kiküszöbölné: ha ugyanis a casco biztosításhoz hasonlóan a kötelező biztosítást nem a mostani rendszer szerinti egységes, január elsejei, hanem az autó vásárlásához igazított évfordulóval lehetne megkötni, akkor a váltáshoz kapcsolódó többletfeladatok is egyenletesebben oszlanának el az adott év során."

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo