Orkán: közel 3800 kárbejelentés az Allianznál

Az Allianznál ma indult be igazán a kárbejelentés a hétvégi vihart követően. Délelőtt 11-ig összesen közel 3800 db kárbejelentés érkezett, a becsült kárráfordítás 270 millió forint körül van.

A hétvégi vihar után ma is ezrével érkeztek a kárbejelentések. Az orkánerejű szél az épületek tetőszerkezetét tette tönkre, cserepeket dobott le, tűzfal illetve kémények dőltek le. Rengeteg autó sérült rádőlő fáktól, lehullott cserepektől, kéményektől, tetőktől - eddig 80 kárbejelentés érkezett cascóra. Az első felmérések alapján lakossági vagyoni kár kb. 200 millió Ft, gépjárműveknél a becsült kárösszeg közel 32 millió forint. Ezen túlmenően az ipari területen eddig 50 millió forintnyi kárt jeleztek az ügyfelek.

Budapesten és Pest megyében 1400,  Nyugat-Dunántúlon 440 db, Közép-Dunántúlon 530 db, Dél-Alföldön 475 db lakossági vagyoni kárbejelentés érkezett.

Kiváltható a helyszíni szemle

A kisebb összegű otthonbiztosítási viharkároknál az ügyfelek rendelkezésére áll a telefonos kárrendezés, amivel kiváltható a helyszíni szakértői szemle is. A kárbejelentést, majd a kárszakértői telefonos egyeztetést követően ez esetben akár egy nap alatt folyósítható a kártérítés. A társaság a komolyabb károk felmérését követően is azonnal intézkedik a kifizetésekről a gyors helyreállítás érdekében.

A társaság továbbra is várja a bejelentéseket telefonos ügyfélszolgálatán (06-40-421-421), a www.allianz.hu honlapon vagy személyesen az Allianz Hungária legközelebbi fiókjában.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo