Minden tízedik cégnek gondot jelent, ha fizetni kell

A tavaly ilyenkor mért szint csaknem ötszörösére, 11 százalék fölé emelkedett augusztusban a nem fizetővé vált adósok aránya a globális vállalati szektorban - áll a Moody's Investors Service Londonban kiadott összesítésében, amely szerint a törlesztéseikkel leálló cégek aránya az idei év végén várhatóan tetőzik.

A nemzetközi hitelminősítő szerint a cég listáján magas hozamú - vagyis befektetési szint alatti, spekulatív - besorolással szereplő cégadósi körben augusztus végén 11,5 százalék volt a nem törlesztők aránya az egy évvel korábbi 2,5 százalék után. A Moody's előrejelzési modellje azonban azt valószínűsíti, hogy innen még növekedni fog a nem teljesítővé váló vállalati adósok aránya, amely a prognózis szerint a negyedik negyedévben 12,6 százalékon tetőzik, jövő augusztusra azonban várhatóan meredeken, 4,3 százalékra süllyed.

A globális átlagon belül a nem törlesztővé vált amerikai vállalatok aránya 12,2 százalék volt a múlt hónap végén a tavalyi azonos időpontban mért 3,0 százalék helyett. Európában 8,2 százalékra emelkedett a törlesztésükkel leálló cégek aránya a tavaly augusztusi 0,7 százalékról. A Moody's kiemeli, hogy az amerikai vállalati szektoron belüli hátralékos cégek aránya ismét elérte az 1991-ben mért, 12,2 százalékos eddigi csúcsot.

A nemzetközi hitelminősítői gyakorlatban a spekulatív adósosztályzatú vállalatok törlesztési teljesítménye a globális vállalati szektor egészségi állapotának fő mércéje, mivel a befektetésre ajánlott - főleg magas, "A" kategóriás - besorolású cégek egyrészt igen ritkán válnak nem fizetővé, másrészt egyre kevesebb az ilyen osztályzatú vállalati adós.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo