Miért kötné az interneten?

Minél nagyobb egy vállalkozás, annál hajlamosabb alkusz segítségét igénybe venni vállalkozói biztosításainak megkötéséhez. Ily módon ugyanis szakértelem híján is biztosak lehetnek abban, hogy valóban fedezetet kapnak a kockázataikra. Nem mellékesen pedig a díjnak akár 20-30 százalékát is megspórolhatják, hiszen az alkusz - miközben minél testre szabottabb konstrukciókat keres - a biztosítók ajánlatát meg is versenyezteti. Ezek a biztosítások igen egyedi feltételekkel köttetnek, ezért sokáig úgy tűnt, az Internet nem alkalmas a közvetítésükre. A gyakorlat azonban egyre jobban rácáfol erre a vélekedésre.

Változatos konstrukciók

A felelősségbiztosításoknak számos fajtája van. Említésekor általában az általános felelősségbiztosításra gondolunk, amelyet személyi sérüléses és tárgyrongálási károkra kötnek, ugyanakkor léteznek hibás termékek által okozott károkra különféle termék-felelősségbiztosítások, műszaki, gazdasági, egészségügyi és szociális szolgáltatások széles körére alkalmazott szolgáltatási felelősségbiztosítások. Emellett alkalmazottak balesetére is kötnek munkáltatói felelősségbiztosításokat, és már idehaza is terjednek a különféle környezetszennyezési felelősségbiztosítások.

Nyilvánvaló, hogy a felelősségi kockázat mértéke esetről esetre igen tág határok között változhat, ezért az ilyen jellegű biztosítások fajtáinak összehasonlítása kalkulátor programok alkalmazásával nem megoldható.

A vagyonbiztosítások esetében nem csupán azt kell mérlegelni, hogy milyen ingatlanokra és eszközökre terjedjen ki a biztosítás, hanem azt is, hogy milyen veszély ellen érdemes azt megkötni. Ilyen pedig bőven van: tűz, villámcsapás, robbanás, légi jármű ütközése, vihar, felhőszakadás, árvíz, szikla-, kő- és földomlás, földcsuszamlás és ismeretlen üreg beomlása, vezetékes vízkár, jégverés, hónyomás, járművek ütközése, tűzoltó berendezés kilyukadása, füst- és hő okozta kár, földrengés, elektromos áram okozta tűz, üvegtörés, betöréses lopás, rablás, rongálás, üzemszünet biztosítások, hogy csak a gyakoribbakat említsük. Mindezek bekövetkezésének esélye szintén esetenként változó.

Online megoldások

Fentiek ellenére egyre több vállalat keres megoldást az Interneten biztosítási problémáira. A növekvő igényeknek a piac is igyekszik megfelelni. Az egyik hazai biztosító például egyszerűsített ajánlatkészítő programot készített. Ennek lényege, hogy az ügyfélnek a szokásosnál kevesebb információt kell megadni ahhoz, hogy gyors ajánlathoz jusson.

"Kalkulátort valóban nincs értelme erre a biztosítási fajtára összeállítani." - tájékoztat Buczolich Antónia, a CLB Független Biztosítási Alkusz ügyvezető igazgatója. "Az online ajánlatkérés lehetőségét azonban biztosítjuk. Ez alapján már képesek vagyunk a biztosítók gyors versenyeztetésére, ezt követően pedig személyesen, szintén külön díj nélkül segítünk az optimális szerződés kiválasztásában."

 A CLB kimondottan vállalkozások számára hozta létre biztosítási oldalát, amelyen keresztül nem csupán kisvállalkozások, de egyre több nagyvállalat is ügyfelükké válik. A tapasztalatok szerint minden második ajánlatból lesz szerződés, a megkeresések legnagyobb része valamilyen felelősségbiztosításra vonatkozik. Ezeket főként könyvelők, szállítmányozók, mérnökök, orvosok, építészek és építészeti kivitelezők kötik. A vagyonbiztosítás területén főként kisvállalkozások kérnek ajánlatot üzlethelyiségeik biztosítása érdekében, de jelentkeztek már mezőgazdasági cégek is növényekben és állatállományban bekövetkező károk fedezésére.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo