Kevés kockázattal sok pénzt keresni

Az MKB Alapkezelő Zrt. idei negyedik befektetési alapjaként indul útjára május 5-étől az MKB Panoráma Tőke- és Hozamvédett Származtatott Befektetési Alap.

Az alap futamideje 3 év, a nyilvántartásba vételtől 2011. június 6-ig tart. Az érdeklődő ügyfelek minimum 100 ezer forint értékben jegyezhetnek a 10 ezer forint névértékű befektetési jegyekből, a jegyzési periódus ideje alatt alkalmazott diszkont 10% (EHM: 10,00%). Az MKB Panoráma Alap az első év végén 10,5 százalékos biztosított hozamot fizet a befektetőknek.

Az Alap befektetői az első év végén kifizetendő 10,5 százalékos biztosított hozamon felül a 3. év végén, lejáratkor az amerikai (S&P 500 index) és az európai (DJ Euro Stoxx 50 index) részvénypiacok teljesítményéből részesedhetnek a részesedési rátának megfelelően, melyet az Alapkezelő a jegyzési periódus lezárását követően állapít meg; mértéke várhatóan 50 és 100 százalék között lesz.

Azoknak, akik nem szeretnek kockáztatni

Az MKB Panoráma Tőke- és Hozamvédett Származtatott Befektetési Alap elsősorban konzervatív, alacsony kockázatot preferáló befektetők számára ajánlott, hiszen a befektetett tőke védelme és az első év végén kifizetendő 10,5 százalékos biztosított hozam mellett részesedhetnek a magasabb hozam lehetőségét nyújtó részvénypiacok növekedéséből. Ideális megoldás a hosszú távon gondolkodó Nyugdíj-előtakarékossági számlával rendelkező, avagy az ezzel még nem rendelkező ügyfeleknek is, amely esetében az igénybe vehető adókedvezmények még vonzóbbá teszik az alap jegyzését.

Az MKB Panoráma Tőke- és Hozamvédett alap az MKB Bank teljes fiókhálózatában jegyezhető 2008. május 5-étől 30-áig.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo