Kamasztól aggastyánig mindenki?

Az utolsó napok még hátra vannak, az eddigi adatok alapján nagy valószínűséggel az idén jóval többen váltanak biztosítót a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány során, mint az előző évben. Az online alkuszok által kínált egyszerű tarifálás lehetősége a gépjármű-tulajdonosok széles rétegeit mozgatja meg. A CLB ügyfélkörében is számos érdekes jellemzőre akadhatunk.

Az alkuszcég által üzemeltetett oldalon keresztül biztosítót váltó ügyfelek közül a legidősebb jövő februárban lesz 93 esztendős, a legfiatalabb ezen a héten tölti be a 17. életévét. A legrégebbi jogosítványt 1943 júniusában állították ki, a legidősebb biztosított jármű életkora jövőre 48 év lesz.

A legolcsóbb éves díja egy utánfutónak lesz jövőre - ennek biztosítása 950 forintba kerül majd tulajdonosának, ugyanakkor egy másik ügyfél a vontatóját 2008-ban 252.540 forintért biztosítja majd a CLB segítségével. A váltással a legtöbbet, közel 160 ezer forintot egy sportautó tulajdonosa takarít meg, ugyanakkor egy másik ügyfélnek mindössze 219 forintért is megérte váltani.

A jelenlegi biztosítás felmondásának elvileg december 1-jéig kell a jelenlegi biztosítóhoz beérkeznie, azonban az idén ez a nap szombatra esik. A CLB ezért csupán a november 29-éig beérkező felmondási nyilatkozatokat tudja teljes biztonsággal az adott biztosítókhoz eljuttatni. A becslések szerint akár 730 ezer autós is válthat...

Az idei kgfb-kampány során az autósok kártörténeti (bonus-malus) igazolását most először az új biztosító szerzi be az ügyfél helyett. Erre azonban a jogszabály szerint akkor van lehetősége, ha az ügyfél a régi biztosítója neve mellett a meglévő biztosításának a kötvényszámát is közli vele, egyébként kénytelen az ügyfelet a legrosszabb, M4-es kategóriába sorolni. "Ügyfeleink 85 százaléka az alkuszi megbízás során meg tudta adni a kötvényszámát." - tájékoztat Buczolich Antónia, a CLB ügyvezető igazgatója. 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo