"Biztos, hogy összejátszottak"

A Fővárosi Bíróság elutasította a vidéki útépítések során kartellező vállalkozások keresetét, amelyben a versenyhatóság döntésének megsemmisítését kérték.

Honnan kerít pénzt a kormány a 14. havi nyugdíjra?
Mit okoznak a kedvezményes hitelek?
Lesz ítélet az MNB-botrányban a választásokig?

Online Klasszis Klub élőben Simor Andrással!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi jegybankelnököt!

2025. november 12. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az ügyben érintett 14 vállalkozást még 2005 szeptemberében marasztalta el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartellezésért, ami miatt összesen 1,313 milliárd forint bírságot kellett fizetniük - írja a Jogi Fórum. A GVH akkor megállapította, hogy 2001-ben és 2002-ben az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság (UKIG) által kiírt egyes közbeszerzési pályázatokon versenykorlátozó magatartást tanúsítottak a résztvevő egyes vállalkozások.

Az út- és hídépítő cégek megállapodtak, hogy adott pályázatot melyik cég szerzi meg, illetve hogy esetenként a nyertesek alvállalkozóként, mely másik vállalkozást vonják be a munkálatokba. A kiszabott bírságok összege több mint 1,3 milliárd forint volt.

A bírság kiszámításának alapja a vállalkozások által fővállalkozóként vagy alvállalkozóként elért összes bevétel volt. A jogsértéssel érintett pályázatok értéke mintegy 13,7 milliárd forint volt. (Egy korábbi hasonló per során az elmarasztalt cégek nem akartak fizetni, mondván egyszer már fizettek bírságot kartell miatt.) 

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo