Betét és kötvény egyben az Erstétől

2008. szeptember 8-tól nyolc héten át tartó betétlekötési akciót indított Nyerő Páros Megtakarítás néven az Erste Bank.

Ennek során az Erste Befektetési Zrt. újonnan bevezetett, két és fél éves futamidejű Erste Hozamváró Kötvény 2. termékéhez kapcsolódóan négy havi ismétlődő, tőkésedő lekötött forint betétet kínálnak, az első kamatperiódusban 12 százalékos (EBKM: 12,67 százalék) éves kamattal.

A 2008. október 31-éig tartó, Nyerő Páros névre keresztelt akcióval a pénzintézet közel 750 ezer lakossági ügyfele közül azoknak kívántak kedvezni, akik a kötvénybefektetésekből származó magas garantált hozam elérése mellett megtakarításuk egy részét biztonságosabb befektetésben is szeretnék elhelyezni. A betétet ezért önállóan nem is értékesítik, és az akciós betét maximális összege is csak akkora lehet, mint a mellette vásárolt kötvényé.

Az akció során elhelyezhető minimum összeg 200 ezer forint, felső határ nincsen. Az ismétlődő, tőkésedő betét futamideje 4 hónap, kamata az első periódusban évi 12 százalék (EBKM: 12,67 százalék), majd a második periódustól a standard 6 havi ismétlődő lekötött betét jelenleg 7,69-7,90 százalékos kamatával (EBKM: 7,95-8,18 százalék) megegyező mértékű.

Az akcióban való részvételnek azonban az is feltétele, hogy az elhelyezni kívánt összeg legalább fele bankon kívüli forrásból származzon.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo