Az olcsó szaloncukrot keressük

Míg tavaly nőtt a szaloncukrok iránti kereslet, addig csokimikulásból két százalékkal kevesebb fogyott, mint egy évvel korábban.

Honnan kerít pénzt a kormány a 14. havi nyugdíjra?
Mit okoznak a kedvezményes hitelek?
Lesz ítélet az MNB-botrányban a választásokig?

Online Klasszis Klub élőben Simor Andrással!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi jegybankelnököt!

2025. november 12. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A tavalyi karácsonyi szezonban, amely októbertől januárig tart, összességében négy százalékkal több szaloncukrot vásároltunk, mint 2005 azonos időszakában - derül ki a GfK Hungária ConsumerScan adataiból. A tájékoztatásból az is kiderül, hogy megvásárolt áruk értéke majd nyolc szálakkal volt több, tehát kétszer annyi pénzt hagytunk a boltokban, mint amennyivel többet vásároltunk. (Az idei karácsonyi szezon várhatóan korán kezdődik és gyorsan véget is ér.) 

Változott a kereset milyensége is, hiszen amíg 2005-ben még a szaloncukor mennyiségi piacának tizedét adták a sajátmárkás termékek, egy évvel később már 16 százalékra nőtt az arányuk. Ennek hátterében a kutatás szerint főként a saját és a gyártói márkák közötti árkülönbség húzódik meg, hiszen míg egy kiló márkázott szaloncukor tavaly átlagosan 1078 forintba került, addig a sajátmárkás termékek kilogrammját csaknem kétharmad áron, 668 forintért lehetett megkapni.

Kevesebb csokimikulás fogyott

Karácsonyi csokifigurákból - így a csokimikulásból - a tavalyi szezonban két százalékkal fogyott kevesebb, ám a fogyasztói árak emelkedése miatt jelentős, mintegy tíz százalékos értékbeli piacbővülést vont magával. Az átlagos mintegy 12 százalékos áremelkedés egyben arra is magyarázatul szolgál a GfK szerint, miért is esett vissza a vásárló háztartások aránya 29 százalékról 26 százalékra a 2005. és 2006. évi karácsonyi szezon között.

Az áremelkedés főként a diszkontokban (32 százalék) és a c&c üzletekben (44 százalék) volt kiugró, aminek következtében csökkent a diszkontok részesedése a szezonális csokoládéfigurák eladásából. Ezzel párhuzamosan azonban teret kaptak a hipermarketek, ahol a csokimikulásokat az egy évvel korábbiakhoz képest 2006-ban átlagosan hat százalékkal lehetett olcsóbban beszerezni.

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo