Állami vagyonkiárusítás egy éven belül?

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek március 31-ig kell javaslatot tennie arra, hogy mely cégek, milyen feltételek esetén és mikor kerülhetnek az Új Tulajdonosi Programba.

Tátrai Miklós vezérigazgató szerint akár egy éven belül lezárhatnak ilyen tranzakciót, de az időzítés függ a szabályozási kérdések megoldásától is. A program tartalmáról, a vagyonkezelő javaslatát is figyelembe véve, az újonnan megalakult Új Tulajdonosi Program Tanácsa tesz majd javaslatot a kormánynak, várhatóan április végéig.

A Magyar Villamos Művek (MVM) szerkezeti átalakítását firtató kérdésre Tátrai Miklós elmondta, hogy a jogszabályi változásokat követően a holding esetleges átalakítását a tulajdonosi jogok gyakorlója, az MNV irányítja majd. A liberalizált árampiac torzulása miatt szükséges átalakítást az is indokolja az MVM tőzsdei privatizációja előtt, hogy az Európai Bizottság kötelezővé teheti az áram-kereskedő és -termelő, valamint a rendszerirányító szétválasztását. Ez azt jelentené, hogy a Mavirt le kell választani az MVM-ről. Egy ilyen szétválasztás eredményeként akár két tőzsdeképes cég is létrejöhet, melyek együttes értéke nem kisebb, mint a jelenlegi holdingé. Sok szakértő szerint egy privatizáció utáni, az Európai Unió által elrendelt szétválasztással kapcsolatos bizonytalanság megszüntetése inkább stabilizálná a mai vállalatcsoport értékét, semmint csökkentené azt - hívta fel a figyelmet a vezérigazgató.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2008-ban megkezdi a kisebbségi tulajdonú társaságok értékesítését, aminek technikájáról a következő hetekben döntenek. A kisebb értékű üzletrészeket várhatóan először - megfelelő áron - a tulajdonostársaknak kínálják fel, a jelentősebb üzletrészeket nyilvános pályázaton adhatják majd el. Az nem valószínű, hogy a korábbiakhoz hasonlóan portfoliócsomagot alakítsanak, és azt értékesítsék - magyarázta a vezérigazgató. A kisebbségi részesedések száma meghaladja a százat, és hasonló nagyságrendben vannak állami tulajdonú cégek végelszámolás, illetve felszámolás alatt.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo