A Fed-re figyel ma az egész világ

A piac jellemzően nem várja az eszközvásárlási program befejezéséről szóló döntést, de egyfajta új iránymutatás nem ártana. Bernanke-ről már eddig is tudtuk, hogy nem éppen tapír párti, Janet Yellen meg talán még annyira sem az.

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ráadásul az amerikai politikai huzavona rendesen belekavarhatott a Fed nézőpontjába a mennyiségi lazítást illetően, így aztán a tapír kezdetével kapcsolatos várakozások egyre kintebb tolódtak. A mai indoklás legérdekesebb része az lehet, hogy továbbra is látja-e a fiskális kockázatokat a Fed, illetve, hogy elkezdi-e ismételten menedzselni a piaci várakozásokat. A mai napot elsősorban a kivárás jellemezheti, aminek eredményeként visszafogott emelkedésre számítunk a mai kereskedésben.

Forrás: Erste Befektetési Zrt.

USA

Ismét jó hangulatban telt a kereskedés a tengerentúli börzéken, a Dow és az S&P500 új történelmi csúcson zártak (Dow 0,71%, S&P500 0,56%, Nasdaq 0,3%). A kiskereskedelmi forgalom az előző havi 0,2%-os emelkedés után 0,1%-os visszaesést mutatott szeptemberben, míg az elemzők stagnálásra számítottak. Gépjárműeladások nélkül 0,4%-os bővülést publikáltak, és a piac is erre számított.

Az S&P CaseShiller házár index adatai szerint 12,8%-kal bővültek a lakásárak augusztusban a 20 legnagyobb amerikai városban. Az elemzők 12,5%-os bővülésre számítottak.

A Pfizer nyitás előtt publikálta negyedéves gyorsjelentését, a tisztított részvényenkénti profit az előző év hasonló időszakához képest 16%-kal 58 centre bővült, miközben az elemzők 56 centet vártak. Az árbevétel 2%-kal 12,64 milliárd dollárra esett, ami alulmúlja az elemzők 12,7 milliárd dolláros várakozását. A menedzsment szűkítette a tisztított részvényenkénti profit előrejelzését, a korábbi 2,10-2,20 dollárról 2,15-2,20 dollárra. A papír árfolyama 0,4%-ot emelkedett.

Ma ér véget a Fed kétnapos kamatdöntő ülése, a befektetők a QE3 programmal kapcsolatos kommentekre fognak figyelni, de a várakozások szerint a jegybankárok nem fognak hozzányúlni az eszközvásárlási programhoz.

Piaczárás után a Starbucksteszi közzé negyedéves számait. Délután 13:15-kor foglalkoztatottsági adatokat fognak publikálni.

Európa

Emelkedéssel zárták a nyugat-európai börzék a kereskedést (FTSE100 0,73%, DAX0,48%, CAC40 0,62%).

Olaj, arany

A WTI 97,7 dollárra esett ma reggel a növekvő készletadatok hatására. A tegnap közzétett API adatok szerint 5,9 millió hordóval nőtt az USA nyersolaj készlete, miközben a kínálat 2,4 millió hordóval 382,2 millió hordóra nőtt, ami az elmúlt négy hónap legmagasabb értéke. Eközben az arany ára többé-kevésbé változatlan maradt 1.345 dolláros szinten.

Forrás: Erste Befektetési Zrt.

Devizák

Jelentősebb forintgyengülés volt megfigyelhető tegnap, aminek eredményeként az EUR/HUF árfolyam 294-ig emelkedett, és ahonnan ma reggel egészen 294,4-ig, a 20 napos mozgóátlagig felszúrt az árfolyam. A rövidtávú mozgóátlagoktól eltekintve erősebb ellenállás csak 297 környékén látható, így technikai alapon a jelenlegi gyengülő trend tovább folytatódhat.

Tegnap és kis mértékben még ma reggel is tovább tart az 1,38-as szintről indult korrekció az EUR/USD devizapárban, aminek eredményeként 1,3744-ig csökkent az árfolyam. A Fed mai döntését megelőzően csak mérsékelt elmozdulásra számítunk az árfolyamban.

Távol-Kelet

A Nikkei 1,2%-ot, a Hang Seng 0,9%-ot, a Shanghai index 1,3%-ot emelkedett ma reggel. Holnap tartja kamatdöntő ülését a japán jegybank.

Határidős piacok

Mind az amerikai, mind az európai határidős indexeke a pozitív tartományban vannak ma reggel.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. – 1138 Budapest, Népfürdő u. 24–26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”

Véleményvezér

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo