Zöld, fenntartható és ilyet még nem láttál

Fenntarthatóság mindenekelőtt. Ez is lehetne a Magyarországi Svéd Kereskedelmi Testület 2018-as mottója, ugyanis a testület idén hatodik alkalommal adta át a Gran Prize díjat azoknak a kiemelt ipari jelentőségű innovációknak, melyek bolygónk legégetőbb kihívásaira nyújthatnak megoldást. Ebben az évben a hulladékvizek halogénmentesítése és egy páratlan tetőhűtési technológia bizonyult a legjobbnak.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

 

A Svéd Kereskedelmi Testület 2018-ban hatodik alkalommal hirdette meg pályázatát, amivel cégek, magánszemélyek, illetve felsőoktatási intézmények egyedülálló fejlesztéseit díjazzák.

Az idei díjakat az Ericsson és a Sigma Technology támogatásával adták át, a szakmai zsűriben pedig a hazai neves egyetemek professzorain túl olyan elismert szakemberek is helyet kaptak, mint Dr. Meskó Bertalan jövőkutató vagy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának képviselői és a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója.

Az újszerűség, a társadalmi felelősségérzet, a környezettudatosság, valamint a gazdasági hasznosíthatóság mind fontos szempont volt a pályázatok elbírálása során. Döntésünketa két pályázat innovatív, interdiszciplináris volta, az iparjogvédelmi helyzete, valamint kiemelt ipari jelentősége és felelősségvállalása indokolta” – mondta Takács János, a Magyarországi Svéd Kereskedelmi Testület elnöke.

A fenntarthatóság jegyében így 2018-ban megosztva két pályamű nyerte el a szakmai zsűri által odaítélt Gran Prize díjat. 

A két díjazott: Dr. Mizsey Péter és Weeber István

A nyertes pályázatok:

Halogén szerves anyagok kivonása hulladékvizekből

Az európai uniós törekvéseket egy évtizeddel megelőzve Dr. Mizsey Péter közreműködésével a Miskolci Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint az EGIS Gyógyszergyár közösen kezdte meg azt a kutatást, melynek eredményeként kifejlesztett és sikeresen megvalósított egy új, innovatív eljárást. Az új eljárással a technológiai hulladékvizek nem csak halogénmentesíthetők, hanem a teljes szerves halogéntartalom koncentrált formában kinyerhető és újrahasznosítható, hozzájárulva ezzel a körforgásos gazdaság elveinek megvalósításához.

WaterFilm Technology® tetőhűtés

A WaterFilm Technology® megalkotója, Weeber István a lapostetős gyártócsarnokok permetező öntözéses hűtésével a BME Hőfizikai Laboratórium megkeresésére

Föld Napja: a műanyagot nem lehet megenni
Világszerte több mint 125 országban ma ünneplik a Föld Napját. Ebben az évben a műanyaghulladékok ellen emelnek szót a környezetvédők és az átlagpolgárok, és nem véletlenül: az ökoszisztéma, és mi magunk is belefulladunk a plasztikszemétbe.

egy csepeli papírgyár nyári hővédelmi problémái kapcsán kezdett el foglalkozni.

A ma már szabadalommal védett találmányának külön aktualitást ad, hogy az EU irányelvek 2020-ig 20%-os energia-megtakarítást írnak elő, elsősorban éppen a hűtési, klimatizálási célú áramfelhasználásra vonatkozóan.

A „WaterFilm Technology®” a világon az első valóban evaporatív, 100%-ban párolgási hőelvonási elven működő tetőhűtő technológia, mely jelentős hűtési energia megtakarítást eredményez és kevesebb víz felhasználását igényli.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo