Újfajta bíróság felállítását tervezik

Mihail Gorbacsov támogatná egy olyan nemzetközi bíróság felállítását, amely ökológiai bűncselekményeket bírálna el - a Szovjetunió utolsó elnöke erről a Le Monde című napilap kedden délután megjelent számának adott interjúban beszélt.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A mértékadó francia újság a jelenleg Marseille-ben zajló VI. Víz Világfórumán kérdezte a Szovjetunió volt elnökét, aki az általa 1993-ban alapított Green Cross International elnevezésű környezetvédelmi szervezet elnökeként vesz részt a találkozón. Gorbacsov egyúttal a nukleáris energiáról való fokozatos lemondás mellett is állást foglalt.

"Én személy szerint nagyon támogatom egy olyan nemzetközi bíróság létrehozását, amely azok fölött ítélkezne, akik ökológiai bűncselekményben bűnösek, legyen szó vállalkozókról vagy állam- és kormányfőkről" - mondta az egykori politikus. Arra is kitért, hogy az általa vezetett szervezet "a katonai és a polgári nukleáris energia fokozatos felhagyását" szorgalmazza. "Támogatjuk azokat az országokat, amelyek a leszerelést és az atomenergiától való búcsút választották ... de meg tudjuk érteni, hogy egyes országokban, mint például Franciaországban, amely kevés energiaforrással rendelkezik, az energetikai átállás hosszabb időt vesz igénybe". (Szeptember 27-éig az emberiség teljesen felélte a teljes évre rendelkezésére álló ökológiai erőforrások és szolgáltatások kereteit, így aznap volt az Ökológiai Túllövés Napja.)

Emlékeztetett arra, hogy a Szovjetunió vezetőjeként élte meg a csernobili katasztrófát, amely "meghatározó tragédia volt az életemben". "Számomra van egy Csernobil előtti és egy utáni (élet)" - fogalmazott.

Március 12. és 17. között rendték meg Marseille-ben a vízügy legfontosabb nemzetközi eseményét, a VI. Víz Világfórumát, amelyre 140 országból mintegy 20 ezer résztvevő érkezett. A találkozó legfontosabb témái a világ ivóvízkészletéhez és a megfelelő higiéniához való hozzáférés, valamint a víztisztítás megoldási lehetőségei. (Az éghajlatváltozásból eredő természeti jelenségeket, az ökoszisztéma folyamatainak változásait, valamint ezek életvitelünkre gyakorolt hatását tekintették át rangos szakértők a Piac és Profit II. Fenntarthatósági Csúcsán.)

Véleményvezér

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo