Szándékosan vagyunk tudatlanok?

Rossz hír: egy friss tanulmány szerint a fogyasztók direkt nem akarnak tudni arról, hogy mennyire készülnek etikusan kedvenc termékeik. Valójában viszont csak energiát nem fektetnek abba, hogy megtudják.

Az etikus vásárlók unalmasak és divatjamúltak a fogyasztók többsége szerint a Fogyasztói Pszichológia című szaklapban megjelent friss tanulmány szerint. A kutatás eredményei szerint azok a fogyasztók, akik nem fektetnek energiát a termékek etikai vonatkozásainak kiderítésébe, valósággal nevetségessé igyekeznek tenni azokat, akik igen.

Kép: GlobalPayment

Egy korábbi kutatás arra jutott, hogy a fogyasztók gyakran tudatosan nem szereznek információkat kedvenc márkáik működésének etikusságával vagy etikátlanságával kapcsolatban. Ha az ilyen típusú információkat – például, hogy az adott gyártó nem alkalmaz gyermekmunkát (ezt már a ruhacímke jelezheti), vagy környezettudatos anyagokat használ – jól látható módon jelenítik meg, például a csomagoláson, akkor a vásárlók figyelembe veszik azokat a döntésük során. Ugyanakkor nem veszik a fáradságot arra, hogy további információkat szerezzenek. Sőt, a kutatás során az is kiderült, hogy a szándékosan tudatlan vásárlók nagyon is negatívan ítélik meg azokat, akik tudatosan döntenek.

Az elzárkózó fogyasztók fenyegetve érzik magukat, hogy valaki arra figyelmezteti őket, nem helyesen cselekednek.
A negatív hozzáállás mögött a kutatók szerint az áll, hogy az elzárkózó fogyasztók fenyegetve érzik magukat, hogy valaki arra figyelmezteti őket, nem helyesen cselekednek. De talán nincs minden veszve: az eredmények szerint a többség szeretne helyesen cselekedni, csak nem akar plusz nehézséget vállalni ezért. A vállalatok tehát nagyon sokat tehetnek azzal, ha közvetlenül és könnyen elérhetővé teszik azokat az információkat, amelyek alapján a fogyasztók felelős döntést hozhatnak. Senki nem fogja a gyártók honlapját bogarászni, hogy megtudja, mennyire etikus a cég, amelynek termékét megvásárolni tervezi. Az etikai információknak szembeszökően rendelkezésre kell állnia a vásárlási döntés pillanatában!

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo