Károk az országban: csak a jégverésből és a vandalizmusból nem lett kevesebb

Sokkal kevesebb kárt okoztak tavaly a viharok, mint a megelőző két év bármelyikében.

Akárcsak az elmúlt években, az Allianz Hungária Zrt. 2025 elején is számvetést készített az előző év lakóingatlanokat érintő káreseményeiről. Azok után, hogy a 2023-ban – nagyrészt a viharos nyárnak köszönhetően – a biztosító több mint százezer káresetet regisztrált lakóingatlannal összefüggésben, 2024 egész visszafogottnak bizonyult: a károk darabszáma és a kifizetések összege is lényegesen kedvezőbben festett, mint egy évvel korábban.

Nyugodtabb év egyetlen kilógó hónappal

Több mint 20 százalékos javulás mutatkozik a káresetek számában 2023-hoz képest, de a 85 ezer körüli darabszám a 2022-es eredménytől is csaknem 10 ezerrel marad el. A darabszámok csökkenése természetesen hatott a kárkifizetésekre is: az Allianz összeségében 18 százalékkal kevesebbet fizetett ki ezekre a biztosítási eseményekre tavaly, mint 2023-ban.

Kevesebb volt a kárbejelentés
Kevesebb volt a kárbejelentés
Fotó: Depositphotos

Ebben nagy szerepe van annak, hogy míg az év eleji viharszezon mindkét megelőző évben komoly pusztítást vitt végbe, 2024 elején nem kellett nagy viharokkal számolnunk. Ebből adódóan tavaly februárban 2023 második havához képest 45, 2022 februárjához képest pedig 34 százalékkal kevesebb káreset történt.

A 2024-es év nyugalmát egyedül a június zavarta meg, amikor a havi átlag kétszeresét regisztrálták a káresemények számában. Ez a 2023 júniusában mért adatokat 20, az egy évvel korábbiakat 34 százalékkal múlta felül. Ebben a hónapban a viharos időjárás okozta a legtöbb kárt, azon belül is a vihar, jégverés, beázás, felhőszakadás és a villámcsapás indukciós hatása károkok voltak kiemelkedőek. A havi átlaghoz képest például a jégveréskárok darabszáma nyolcszorosára, a felhőszakadáskárok darabszáma hatszorosára ugrott.   

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo