Jelentkezzen, ha tenne az élelmiszer-pazarlás ellen!

A Vidékfejlesztési Minisztérium a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közreműködésével fórumot indít az élelmiszer-pazarlás és - veszteség csökkentése érdekében. A fórumhoz várják a témában tenni szándékozó vállalatok és szervezetek csatlakozását.

Fotó: SXC

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) becslései szerint az emberi fogyasztásra szánt élelmiszer egyharmada veszendőbe megy. Ha ezt párhuzamba állítjuk a természeti erőforrások szűkössége, a szegénység és éhezés, illetve az elhúzódó pénzügyi és gazdasági válság problémájával, nyilvánvalóvá válik, hogy a kérdés globális, európai és nemzeti szinten egyaránt összefogást, megoldásokat kíván.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter ezért kezdeményezte az élelmiszer-veszteség és -pazarlás uniós szintű vitáját 2013 júliusában az Agrárminiszterek Tanácsán. Hazánk kérte, hogy az Európai Bizottság az illetékes nemzetközi szervezetekkel és más érintettekkel közösen dolgozzon ki olyan terveket, amelyek eredményeként világos képet kaphatunk a globális helyzetről, és megtehetjük a mindannyiunk érdekeit szolgáló, megfelelő intézkedéseket.

A Vidékfejlesztési Minisztérium a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közreműködésével most Magyarországon fórumot indít az élelmiszer-pazarlás és -veszteség csökkentése érdekében.

A fórum létrehozásának és működtetésének fő célja a magyarországi élelmiszer-hulladék mennyiségének felmérése és jelentős csökkentése. Deklarált cél továbbá, hogy 3 év alatt legalább 20 termékpálya-együttműködés jöjjön létre, illetve hogy minden érintett gazdasági szereplőhöz eljusson a fórum legfontosabb üzenete: Az élelmiszer érték!

Ez lenne az igazi fegyver az éhezés ellen?
A világ élelmiszer-termelésének 90 százalékát a családi gazdaságok adják. Csakhogy ez a termelési forma óriási kihívásokkal küszködik: a klímaváltozással és az üzemi szemléletű iparosodott mezőgazdasági cégekkel.
Ahhoz, hogy e célok Magyarországon megvalósuljanak, minden érintett szereplő erőfeszítésére szükség van. A fórum tehát lehetőséget teremt az érintett szereplők bevonásával a témához kapcsolódó problémák és megoldási lehetőségek azonosítására.

Éppen ezért a fórum munkájába gazdasági társaságok, nonprofit szervezetek, államigazgatási szervezetek, a termelési lánc szereplői és ágazati/szakmai szervezeteik, illetve a kutatás-fejlesztési és oktatási szféra szervezeteinek csatlakozását egyaránt várják.

A fórumról, illetve a csatlakozás feltételeiről bővebb információkat a [email protected] címen kérhetnek az érdeklődők.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo