Ha a gyerekkel együtt nő a ruha, nem kell mindig újat venni

A kisgyerekek akár néhány hét alatt is képesek kinőni ruháikat. És mivel jó pár gyerek van a világon, sok ruhaanyag megy így veszendőbe. Egy fiatal londoni tervező olyan anyagot tervezett, amit három éves koráig hordhatnak a gyerekek, mert velük együtt "nő" a ruha.

Babaruhaként kezdi, de azután egészen három éves koráig elkísérheti életében viselőjét. Ez "a világ legfejlettebb gyerekruhája", állítja a nem éppen szerénynek hangzó ifjú londoni tervező, Ryan Yasin. Akkor jött neki a heuréka-pillanat, amikor unokaöccsének vett egy ruhát, amit ő három hét alatt ki is nőtt. Yasinnál ekkor esett le a tantusz, hogy mekkora erőforrás-pazarlás folyik emiatt, még akkor is, ha a probléma kezelésére azért léteznek használt gyerekruhákat árusító boltok, melyek megvásárolják a kinőtt ruhákat, s sok szülő a neten is értékesíti a már szükségtelenné vált ruhadarabokat.

Fotó: Instagram/Ryan Mario Yasin

Yasin olyan viseletet tervezett, amelynek anyaga rakott, szinte centiméterenként újabb berakás követi egymást. A berakások röviddé teszik a ruhát, s ahogy nő a kisgyerekké nő a baba, a ruha úgy tágul vele, a redők, a pliszék kinyílnak és az öltözet máris hosszabb. Mindennek tetejébe a Yasin által tervezett anyagnak három másik előnye is van még: vízálló, mosógépben is mosható és újrahasznosítható, vagyis biológiailag lebomló.

Az ilyen ruha a fukar szülő álma, no meg a kisebb testvér rémálma, mert így egyhamar nem tudja megörökölni a kinőtt öltözeteket. Yasin szakmájára nézve egyébként repüléstechnológiai mérnök, de a divatipar felé vágyódott inkább. Precíz, mérnöki eszével hamar észrevette, hogy milyen fenntarthatatlan módon működik az ágazat. A fast fashion, vagyis a gyors divat olcsó márkái a túlfogyasztásra buzdítják a vásárlókat. Vedd meg olcsón, aztán a következő szezonban megint vásárolj be alaposan. A ruhák gyártása persze nagy ökológiai lábnyomot hagy maga után, a kelmék megmunkálása és a festés óriási vegyszerhasználattal jár.

Fotó: Instagram/Ryan Mario Yasir

Yasin a slow fashion, a lassú divat képviselőjének tartja magát: vásárolj kevesebbet és maradandóbb darabokat. Ahhoz, hogy megvesse a lábát a szektorban, egy piaci rést célzott meg, amely környezetkímélő megoldást igényel. Ez a gyerekruházat. Egy gyerek ugyanis élete első két évében hét hagyományos ruhaméretet is kinő. Kreációját egyébként az origami inspirálta. A tervező munkáját James Dyson díjjal is elismerték. Yasin jelenleg befektetőkkel tárgyal a tömegszériás gyártás finanszírozásáról. Reményei szerint néhány hónapon belül forgalomba kerülnek a baba- és gyerekruhái.

(WEF)

 

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo