Gondban összefog a magyar!

Magyarországon sem a cunami, sem a haitii földrengés idején nem adakoztak annyian telefonon, mint most: a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat 20 nap alatt már 576 000-en hívták.

A 250 forint összegű emeltdíjas hívásokkal összegyűlő adományokat a Nemzeti Segélyvonal mögött álló öt legnagyobb magyarországi karitatív szervezet már az elmúlt napokban elkezdte továbbítani az ár- és belvízkárosultakhoz. A 1752-es telefonszám hívásával összegyűlt több mint 120 millió forint gyors átadását előre kötött szerződések teszik lehetővé, a Nemzeti Segélyvonal a hívások fedezetével ugyanis lehívja az OTP Bank által nyújtott speciális hitelt - megelőlegezve a károsultaknak így a telefonszolgáltatóktól csak hetek múlva beérkező emeltdíjas hívások összegét.

A több mint félmillió hívás különösen értékelendő akkor, ha tudjuk: a Vodafone a Telenor és a UPC nem szolgálja ki a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat - azaz az összes hívás a Telekom és az Invitel hálózatából érkezett. A három telefonszolgáltató távolmaradása a Nemzeti Segélyvonaltól óvatos becslés szerint is 300 000 kárbaveszett hívás (mintegy 75 millió forint) elvesztését jelenti. A 1752-es számot kiszolgáló két telefontársaság néhány forintos rendszerhasználati díjat számol fel e telefonos adománygyűjtés után - a távolmaradók viszont azt hangoztatják: a saját adományvonalukon gyűjtött pénzadományokat ilyen költség nem terheli.

A Nemzeti Segélyvonal honlapjának főoldalán bármikor megtekinthető real-time gyűjtőszámláló.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo