Átszínezte a Black Fridayt a dm

A drogéria akciók helyett a teljes aznapi forgalma 5 százalékát, több mint 37 millió forintot adományként ajánl fel a WWF Magyarország élőhely-rehabilitációs projektjére, amelyet a Pélyi Madárrezervátumban valósítanak meg.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Black Friday hatalmas akciói nem illenek a dm-hez, hiszen az üzletekben az év többi napján sem kínálnak akciókat, a drogéria évek óta Mindig megéri tartós ár startégiával dolgozik. Ennek lényege, hogy négy hónapon át nem emelkednek az árak, így kiszámíthatóságot kínálnak a vásárlóknak. 

A Black Friday nap mára az indokolatlan túlfogyasztás szimbóluma is lett, ezért tudatosan alakítottuk át ennek a napnak a koncepcióját és üzenetét. Azok, akik ezen a napon amúgy is a dm-ben vásárolnának, egy társadalmilag hasznos ügyhöz járulnak hozzá” – mondta el Kanyó Roland, a dm marketing és PR menedzsere.  Vásárlóival közösen a dm a forgalom 5 százalékával, 37 236 912 forinttal segíti a WWF Magyarország munkáját idén.

A Pélyi Madárrezervátum életközösségét segíti a projekt

Napjaink környezeti válságában a globális felmelegedés mellett a természet is a figyelem középpontjába került. A természetes élőhelyek helyreállítása a klímaalkalmazkodás egyik fontos eszköze lehet, miközben életminőségünket is pozitívan befolyásolja hosszú távon. A dm fenntarthatósági fókuszterületei között fontos helyet kapnak a klímavédelmi célok és a biodiverzitás támogatása. A WWF Magyarországgal megvalósított élőhelyfejlesztés hozzájárul a biodiverzitás és a vegetáció természetességének növeléséhez, a terület vízellátásának javításához, így támogatva a vizesélőhelyen költő és táplálkozó madarakat és természetesen az egész életközösséget, így a fekete gólyákat, a cigányrécéket, a vidrákat és a dunai tarajosgőtéket.

Cigányréce
Cigányréce
Fotó: Simay Gábor

Az élőhelyfejlesztés megvalósítását a WWF Magyarország 2025-ben kezdi az 5,5 hektáros területen, az 5 évet felölelő projekt vízkormányzó műtárgy létesítését foglalja magába a nyílt vízfelület fenntartása érdekében, a parti sávban az inváziós fásszárúakat őshonos füzesre cserélik, illetve a telepített fák gondozását is elvégzi a szervezet a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében levő területen.

 „A vízzel kapcsolatos környezeti problémák egyre gyakoribbá váltak Magyarországon is: a klímaváltozás hatására nem mindig jókor és sokszor nem kellő mennyiségben hull a csapadék, az aszályos időszakok egyre nagyobb mértékűek, a talajvízszint pedig folyamatosan csökken. A vizesélőhelyek helyreállításával ezt a helyzetet tudjuk lokálisan pozitív irányba terelni, hiszen a környezetükben emelkedni tud a talajvízszint, ennek hatására pedig a mezőgazdasági termelés is jobban ellenáll az aszályos időszakoknak. Mivel a vizesélőhelyekből mára nagyon kevés maradt meg, ezért a vízhez kötődő élőlények számára kulcsfontosságú egy-egy ilyen fejlesztés” – mondta Rezneki Rita, a WWF Magyarország vállalati biodiverzitás- és agrárszakértője.

Átfogó klímavédelmi intézkedések a dm-nél

A dm filozófiájának alapja, hogy közösségként példát mutatnak környezetüknek. Nemzetközi szinten több párhuzamos fejlesztési terület járul hozzá, hogy a vállalat a szociális, környezeti és vállalatirányítási horizonton is további lépéseket tegyen fenntarthatósági célkitűzései felé. Az ökológiai lábnyom csökkentését szolgáló innovációk kiemeltek a jövőre irányuló befektetések terén. Ahhoz, hogy az ökológiai lábnyomról valós képet kapjon a vállalat, a dm nemzetközi szinten készíti el évről évre klíma- és ökológiai mérlegét, az összegyűjtött adatok alapján tervezik meg a további lépéseket.

A dm-országokban ambiciózus program célozza például a fosszilis energiahordozókról való leválást a központokat és az üzlethálózatot érintően is. A dm üzleteiben a vásárlók számára leginkább a választékon keresztül érzékelhető a fenntarthatóság: bio és natúr termékek széles választékát kínálják, folyamatosan bővül a fenntarthatóbb termékek köre, nemzetközi szinten fontos terület a beszállítói láncok fenntarthatóvá alakítása, és ezzel is az átfogó klímavédelmi célok támogatása.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo