2,3 milliárdos fürdőpláza épül Zalakaroson

A ZÁÉV Zrt. nyerte el a zalakarosi Gránit Gyógyfürdő Zrt. új beruházása, a "fürdőpláza" építésére meghirdetett pályázatot - közölte a gyógyfürdő elnök-vezérigazgatója szerdán. A céget meghívásos közbeszerzési eljáráson, két jelentkező közül választották ki.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Horváth Vencel közölte, hogy a generál kivitelezési munkák elvégzésére érkezett mindkét ajánlatot érvényesnek nyilvánították. A ZÁÉV nettó 2,360 milliárd forintos pályázatával nyerte el a munkát. A kivitelezési munkák a vállalkozási szerződés megkötését követően, november végén elkezdődnek - tette hozzá a fürdő vezetője.

A zalakarosi Gránit Gyógyfürdő Zrt. a Nyugat-dunántúli Operatív Programból nyert 809 millió forintos támogatással két ütemben "fürdőplázát" hoz létre. A kiemelt projekt első ütemében új, 5200 négyzetméteres, négyszintes fogadóépület épül 2010 áprilisára, amely nagyobb öltözőkapacitást, tágas és színvonalas fogadóteret, új szolgáltatásokat biztosít majd a látogatóknak.

A második ütemben a fedett fürdő épülete újul meg, a fogadóépületbe átköltöztetett funkciók miatt felszabaduló tereket új, a magyar piacon kuriózumnak számító kényeztető kezelésekkel bővítik - közölte Horváth Vencel a 2011-re elkészülő beruházásról.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo