Itt-ott vannak próbálkozások a mobiltelefon nem megfelelő használatának a korlátozására, de igazán senkit nem érdekel. Nemrég a brit alsóház ülésén is felhangzó digitális csicsergésre válaszul több honatya elhagyta a termet. És nem a beszélgetés lebonyolítása miatt, hanem hogy felháborodottságukat fejezzék ki. Nemrég voltam egy szoftver-multi termékismertető konferenciáján, ahova négyszáz nagyobb magyar vállalat különböző vezetőit hívták meg. Egyes résztvevők a szervezők sorozatos felkérése ellenére sem voltak hajlandók kikapcsolni a telefonjaikat, vagy legalább lehalkítani, sőt egyesek egyszerűen felvették és ott helyben folytatták le a beszélgetést. Amennyiben a kedves Olvasó magára ismer, kérem vegye tudomásul, hogy ez nagyon zavaró tud lenni.

Egy 2002-es felmérés szerint az ausztrál alkalmazottak döntő többsége szerint a mobiltelefon a munkában legjobban zavaró tényező, megelőzve az éveken át listavezető irodai eszközök – fénymásoló, fax – működési rendellenességét.

Érezzük, hogy szükség van valami normára, a ráció iránti igény az emberiség fejlődésének minden szakaszában jelen volt. Sokan közülünk sejtik, hogy vannak íratlan törvények a telefon használatával kapcsolatban, kevesebben tudják is, és parányi hányadunk tesz lépéseket ezek betartására.

Biztosan láttak már olyan boltot, közintézményt, ahol kis matricák tiltották meg a handy használatát. Én ezeket nem veszem komolyan, mert semmi nem kényszerít rá. A fentihez hasonló táblák hívják fel figyelmünket ugyanott, hogy nem szabad hamburgert enni, görkorcsolyázni, kutyát bevinni. Ezeket érdekesmód betartjuk, a dohányzás tilalmához hasonló törvényi kényszer nélkül is. Nincs arról tudomásom, hogy bármiféle tanulmány megállapította volna a mobilfüggőséget, ennek ellenére azt hiszem, hogy létezik és a függők száma egyre nő.

Persze, amikor a mobilhasználat árnyoldalait taglaljuk, nemcsak arról van szó, hogy zavarjuk egymást, amikor beszélünk, illetve, hogy udvariatlanok vagyunk. Egy sokkal mélyebb, és nyilvánvalósága miatt annál kevésbé érzékelhető jelenség, hogy egyre elfoglaltabbak vagyunk. Vagy legalábbis annak tűnünk. Vagy még inkább nevezzük csak ezt üldözöttségnek? Egy mobiltelefonszám a mindenkori azonnali rendelkezésre állást jelenti. Szabadságkorlátot, amit azonban a telefon kikapcsolásával megszüntethetünk. Igaz, ezzel meg alapvető funkciójától fosztjuk meg a készüléket. Hogy elérjen a főnök, az orvos, a család, a könyvelő, az ügyfél. S folyton készen kell állni, bármely párbeszédre, hangnemre. Az egész világ az életterünk, és ember legyen a talpán, aki mindezt menedzselni tudja.

Az általánosan elfogadott mobiletikett megjegyzi, hogy reggel és este kilenc között nyugodtan telefonálhatunk, azt viszont senki és semmi nem szabja meg, hogy ezalatt kit és milyen ügyben hívhatunk. Egy vezérigazgatót, hogy mondaná meg konkurense telefonszámát? Egy oktatót tanítás közben, hogy mikor ér rá velünk is foglalkozni? Egy színészt, amint Hamletet játszik? Egy politikust, miközben éppen felszólal a Parlamentben? Érdemes elgondolkodni azon, hogy hányszor és kit kerestünk úgy meg mobilon, hogy előre tudtuk, kellemetlenséget okozunk neki. Vegyük csak fontolóra, mielőtt megnyomnánk a gombot, hogy kit, mikor és milyen ügyben kereshetünk!

(A mobilkészülékek előnyeiről nem ez a cikkünk szól. Lásd IT rovatunkat!)

Ön mikor szokta kikapcsolni a telefonját?