Az új ellenzék első frontja

Remélhetőleg sok politikus hangoztatja majd, hogy a vállalkozók számára bagatell összeg, még a legkisebbnek, a bevételben mikroknak is, az EHO.

Folytatódni fog az egészségügy átalakítása. A Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felhívta a figyelmet, hogy megszüntetnék a minden vállalkozó által fizetett egészségügyi hozzájárulást (EHO). Kevesebbet kell fizetnie a gazdaság szereplőinek a közösbe, így kevesebb jut a lakosság megfelelő életszínvonalának fenntartására. (Mert a gyógyulás lehetősége biztonságot nyújt, amit szeretünk.) A társadalomnak most lesz ideje eldönteni, a bársonyos reformnak köszönhetően, hogy ez összességében pozitív vagy negatív hatással lesz-e ez mindannyiunkra.

Ha nem éri meg, akkor jó viszontkommunikáció esetén a kormány eláll ettől. Ha megéri, akkor eltörlődik az eho. Melynek összege egységesen 1950 forint. Remélhetőleg azok a politikusok, akik korábban a háromszáz forintos vizitdíjat jelentéktelen összegnek tekintették, azok most ugyanígy tesznek, és hasonlóan hangoztatják, hogy mindez a vállalkozói szféra számára bagatell összeg, még a legkisebbnek, - a bevételben mikroknak - is. Természetes, hogy további engedményeket kell követelniük. A pótlásáról is konszenzusra kell jutni, hiszen közel egymilliós cégből álló vállalkozói szféra összességét tekintve már milliárdos a nagyságrend, havi szinten.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo