Uniós agrárpénzek: haszonélvezők vagyunk

Magyarország az EU mezőgazdaságának mindössze 2 százalékát adja, de ennél jóval nagyobb arányú támogatást kap, így haszonélvezője a támogatásoknak - vélekedett Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden Budapesten egy konferencián.

Az államtitkár az agrártárca és a Külügyminisztérium által a Közös Agrárpolitikáról rendezett konferencián kijelentette: jó esély van arra, hogy ez a jövőben - azaz a várhatóan 2014-től életbe lépő változások után is - így marad. Hangsúlyozta, fontos az uniós Közös Agrárpolitika megőrzése a következő többéves költségvetési keretben, hogy Magyarország mezőgazdasága ennek révén továbbra is jelentős forrásokhoz jusson.

V. Németh Zsolt, a VM vidékfejlesztésért felelős államtitkára pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a tárca aktívan készül a 2014-2020 közötti időszakra, és az akkor életbe lépő változásokra, és ebbe a munkába a vidéket is igyekszik bevonni. Hozzátette: ezzel az agrárium és a vidék javát akarják szolgálni a következő tervezési időszakban.


Sikeres az agrárium

Hörcsik Richárd  az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának elnöke fontosnak nevezte, hogy a KAP-pal kapcsolatos kérdéskörökben a szaktárca, az agrárdiplomácia és az Országgyűlés szakbizottságai folyamatosan egyeztessék álláspontjukat azért, hogy a magyar érdekeket következetesen és összehangoltan lehessen képviselni az unióban. Emlékeztetett: az országgyűlési képviselők folyamatosan igényt tartanak a KAP-pal összefüggő tájékoztatásra, és egyeztetésre. Lehetőségeik szerint pedig segítik a magyar álláspont megismertetését és érvényre juttatását az EU-ban.

Font Sándor az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának elnöke szerint a magyar gazdák támogatottsági szintje csak jövőre éri el az EU 15-ökét. Ez a versenyhátrány nem ismétlődhet meg újra, véleménye szerint ezért kell összefogni, és közösen minden magyar érintettnek azért dolgoznia az unióban, hogy a most folyó KAP-refom semmilyen módon ne érintse hátrányosan a magyar gazdákat, hanem megtartható legyen Magyarország mostani, relatíve kedvező pozíciója továbbra is ezen a területen.

Így módosítanánk az agrártámogatásokat
Több ponton új javaslatokkal élt Magyarország az Európai Unió közös mezőgazdasági politikájának (KAP) reformjáról készülő jogszabály vitájában a tagországok csütörtökön Luxembourgban tartott találkozóján - mondta el Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára az ülést követően. A reformcsomag tervezetét - amelyet az Európai Bizottság, nem utolsó sorban az első féléves magyar elnökség előkészítő munkáját követően tavaly ősszel terjesztett elő - jelenleg tárgyalják a szakminiszterek. A jogszabály elfogadása jövőre várható. A csütörtöki eszmecserében a tagországok elsősorban a közvetlen támogatások kérdéskörével foglalkoztak. Ezen belül az önkéntes termeléshez kötött támogatás esetében a magyar delegáció értésre adta, hogy az ország számára nagyon fontos ez az uniós finanszírozási forma, amely a jogszabálytervezet szerint a teljes támogatási rendszer 10 százalékát is kiteheti. Hazánk azzal számol, hogy e lehetőség révén tudja pótolni a kifutó nemzeti kiegészítő (top-up) támogatásokat és a szerkezetátalakítási támogatásokat. A bevonható ágazatok listáját több tagállam, így Magyarország is szeretné kiegészíteni, egyebek között a sertés-, illetve a baromfitenyésztéssel, valamint a dohánytermesztéssel.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo