Újabb adóemelések jönnek augusztustól

Emelik a tranzakciós illetéket, a telefonadót, a bányajáradékot, s a kamatjövedelmet is egészségügyi hozzájárulás terheli majd augusztustól. Az állami beruházásokat azonban nem állítják le – jelentette be Varga Mihály váratlanul, a hétfő délelőtti rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Varga Mihály és Giró-Szász András
Fotó: MTI

Duplájára, másfélszeresére emelik a kulcsokat

A tranzakciós illetéket készpénzfelvételnél a jelenlegi 0,3 ezrelékről a duplájára, 0,6 ezrelékre emelik. Eltörlik továbbá az itt érvényes 6000 forintos felső korlátot.

A számlák közötti átutalásoknál fizetendő 0,2 ezrelékes kulcs 0,3 ezrelékre változik továbbá, itt megmarad ugyanakkor a felső korlát (amely szintén 6000 forint).

A telefonadó mértéke a céges előfizetőknél percenként 2 forintról 3 forintra változik, a maximális díj pedig havi 2500 forintról 5000 forintra nő. A bányajáradék mértéke pedig az eddigi 12 százalékról 16 százalékra emelkedik a kormány által az Országgyűlésnek már benyújtott törvénymódosítási javaslat értelmében.

Az eddigi csúszások indokolják a döntést
A piac már valamelyest számított a tranzakciós illeték megemelésére, mivel eddig láthatóan nem folytak be az abból a kormány által várt költségvetési bevételek – emelte ki a bejelentést követően Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház Zrt. makroelemzője. A kabinet 300 milliárd forintot vár az illetékből, amiből a Magyar Államkincstárnak 80 milliárd forintot kell teljesítenie. Utóbbi teljesüléséről nincsenek adatok, de ez a rész várhatóan befolyik, a maradék 220 milliárd forintból azonban eddig az időarányosnak kevesebb mint a fele folyt be a büdzsébe. Az illeték emelése már közelebb visz a bevételi terv teljesítéséhez.
A szakértő a csomag korai időzítését meglepőnek nevezte, csak augusztusra várt hasonló intézkedéseket, ugyanakkor mivel két komoly bevételi tételnél - e-útdíj, pénztárgépek online összeköttetése - már "elcsúszás van", indokoltak a lépések.
A tranzakciós illeték emelése a szakértő szerint elsősorban a lakosságot érinti, míg a megnövelt távközlési adót a piaci verseny miatt nehezebb áthárítani. A távközlési adó emelését az elemző szerint nem indokolja semmi, mivel az ebből eredetileg idénre várt 44 milliárd forintos bevétel jól tervezhető, fix. A telekomadó emelésének köszönhetően Tóth Gergely szerint további 15-20 milliárd forint folyhat be a büdzsébe 2013-ban.
Az intézkedéseket a szakértő szerint az is indokolhatja, az idei költségvetést 5,2 százalékos inflációval tervezték, míg a tényleges szám 2,5 százalék körül lehet, ami bevételi oldalon csúszást okozhat, főként az áfa és a jövedéki adó bevételekben.
Kamatjövedelem is eho köteles

Az adómértékek emelése mellett a kormány határozott arról is, hogy a tőkejövedelmek közül a kamat után is kell a jövőben egészségügyi hozzájárulást (eho) fizetni. Ennek mértéke 6 százalék lesz a tervezet szerint.

A felsorolt döntések - amennyiben az Országgyűlés megszavazza a javaslatokat - augusztus 1-jétől lesznek érvényesek.

Maradnak az állami beruházások, garancia a fuvarozók hitelére

Az adótételek módosítása mellett a kormány döntött arról is, hogy beruházási alapot hoz létre, ami az állami profjektek (egyebek mellett a stadionépítések, Kossuth tér) finanszírozását rendezné. Úgy tűnik tehát, hogy ezek a projektek folytatódnak.

Határozat született továbbá arról is, hogy a használatarányos útdíj (e-útdíj) bevezetésével összefüggésben a fuvarozók rendelkezésre álló kedvezményes hitelre állami garanciát is biztosítanak majd. (A kormány a hazai fuvarozók versenyképességének javítása érdekében az e-útdíj bevezetésének kompenzálására a kedvezményes forgóeszközhitel mellett, gépjárműadó-kedvezményt, illetve iparűzési adó visszatérítési lehetőséget biztosít a szakmai szervezetekkel a hónap elején megkötött megállapodás értelmében.)

Nem lesz kiszámítható gazdaságpolitika
Nem lett volna szükség az intézkedésekre Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint, mivel a májusig az éves költségvetési hiányterv 63,5 százaléka teljesült, ami nem mutat jelentősebb elmaradást a korábbi évekhez viszonyítva, annak ellenére, hogy a pénzügyi tranzakciós illeték esetében valóban keletkeztek elmaradások, azonban ennek fedezésére a kormány már elrendelt zárolást a tartalékokból. Az eredeti hiányterv pótlólagos intézkedések nélkül is teljesíthető lett volna, ezért várakozása szerint a korábban elrendelt költségvetési zárolásokat az év második felében akár fel is oldhatják, az eddigi intézkedések fenntartásával pedig a hiány a tervezettnél alacsonyabb is lehet.
A most bejelentett intézkedések ugyanakkor eloszlathatják azt a reményt, hogy a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését követően a gazdaságpolitika kiszámíthatóbbá válik azáltal, hogy a költségvetés tarthatósága elvileg nem követeli meg egyes adónemek és illetékek emelését, vagy újabbak kivetését. Mindemellett a szakértő szerint a távközlési adót ugyancsak a lakosságra háríthatják át a cégek, pedig a telefonálási költségek Európában így is Magyarországon a legmagasabbak.
Elmaradtak a bevételek a tervezettől

A váratlan adóemelések indoklásaként Varga Mihály elmondta, hogy a tervezettnél alacsonyabb infláció miatt a forgalmi típusú adóbevételek elmaradtak a tervezettől. A tranzakciós illetékből például 2013-ra 301 milliárd forintot irányoztak elő. Ebből május végéig 52 milliárd folyt be: az időarányos 42 százalék helyett tehát csak 17 százalék.

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte, hogy már a mértékek elfogadásakor jelezték, hogy abban az esetben, ha az új adókból nem folyik be elegendő, azt korrigálni fogják. Ez történt meg most. Jelezte továbbá Varga Mihály azt is, hogy döntéseiket a hét végén a Bankszövetséggel egyeztették, és a szervezet  jóváhagyta azokat. A kormány nemzetgazdasági miniszter indoklása szerint e lépésekről annak érdekében határozott, hogy az ország ne essen vissza a túlzottdeficit-eljárás alá.

A bejelentett döntéseknek megfelelően módosítják a költségvetést, idén immár ötödször. Ebbe már a reklámadó is bekerül, de erről részleteket nem árult el Varga. Az ezzel kapcsolatos egyeztetéseket ugyanis Lázár János vezeti. Az adóintézkedések augusztus elsejétől léphetnek hatályba.

Véleményvezér

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo