Új kínai autómárka gurult be Magyarországra

A Leapmotor 2019 óta értékesít elektromos járműveket.

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Megkezdi a Leapmotor autómárka értékesítését a Magyarországon az Emil Frey csoport, a Közép-Európa több országában is tevékenykedő autóimportőr cég kínálatában ez lesz az első kínai márka – jelentette be Balkány György, az Emil Frey Hungary országigazgatója.

A Leapmotor feltörekvő autógyártó 2015-ben alakult, elektromos járműveinek értékesítését 2019-ben kezdte meg, azóta több mint 800 ezer autót adott el világszerte. A cégben 2023-ban 20 százalékos részesedést vásárolt a Stellantis csoport, a járműveket ma már több mint 30 országban gyártják.

 Az egyik modell
Az egyik modell
Fotó: Depositphotos

A márka forgalmazása Európában már megkezdődött, tavaly alakult meg a Leapmotor International B.V., amelyben szintén tulajdonos a Stellantis. A cég az idén tavasszal kötött kizárólagos importőri szerződést a svájci tulajdonban lévő Emil Frey Hungary-vel, hogy a régiójához tartozó közép-európai országokban forgalmazza a Leapmotor márkát.

A Leapmotor a legmodernebb technológiával, széles modellpalettával és versenyképes árakon próbál részesedéshez jutni az elektromos járművek európai piacán. Magyarországon két modellel – egy elektromos városi kisautóval és egy szintén elektromos családi SUV-val – indul. A továbbiakban 2027-ig évente két új modellt mutat be.

Az Emil Frey a Stellantis járműipari konszern több márkájának importőre Magyarországon, mintegy százféle modellt kínál, beleértve a kishaszonjárműveket is. Több mint 100 szerződéses partnerrel – márkakereskedőkkel és szervizekkel – van kapcsolatban országszerte. A Leapmotor modelljeit a tervek szerint már szeptembertől öt magyarországi kereskedésben el lehet érni, középtávon számukat 10-re növelnék.

Véleményvezér

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.
Hűtlen kezeléssel vádolja Pokorni Zoltán volt fideszes polgármestert utóda

Hűtlen kezeléssel vádolja Pokorni Zoltán volt fideszes polgármestert utóda 

Pokorni Zoltán annak idején kéz levágást ígért azoknak, akik lopnak.
Az Orbán-kormányt gyanúsítják a kárpátaljai templom elleni támadással

Az Orbán-kormányt gyanúsítják a kárpátaljai templom elleni támadással 

Orosz-magyar közös titkosszolgálati akció?
A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo