Több lesz pár hétnél az új online kasszákra - január az új céldátum

Mégsem szeptember végétől kell majd online kasszát használnia az erre újabban kötelezett vállalkozásoknak, az új céldátum jövő év eleje - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Hamarosan rendelet is lesz erről. Az pedig már tény, hogy az automaták online kasszájának beszerzéséhez támogatás is lesz.

Nincs többé üzleti siker ESG nélkül?

Klasszis Talks&Wine - Fenntarthatóság a gyakorlatban: a szabályozástól a versenyelőnyig.

Jöjjön el és legyen Klasszisokkal jobb!
Február 26., Budapest - csoportos kedvezménnyel!

Részletek és jelentkezés >>

Varga Mihály elmondta: a 2016 költségvetés módosításával már elhatároltak 1,5 milliárd forintot arra, hogy a kormány támogatást tudjon adni ezen eszközök beszerzéséhez. A tárca azt tervezi, hogy az automaták regisztrációjából befolyt mintegy 900 millió forintot szintén állami támogatásra használja fel, vagyis a gépek online rendszerbe való bekötéséhez összességében több mint 2 milliárd forint áll majd rendelkezésre - tette hozzá. (Az étel- és italautomaták NAV-hoz való bekötéséről szóló részletszabályokról itt olvashat.)

A korábban tervezett szeptember végi időpont helyett a kötelezett szolgáltatók, így például a ruhatisztítók, autójavítók a pénzváltókkal és a taxisokkal együtt január elsejétől lesznek kötelesek az online pénztárgépeket használni - mondta a miniszter, hozzátéve: az erről szóló rendeletmódosítás hamarosan megjelenik.

A dolog indokoltnak tűnik, mivel szeptember elejéig a NAV adatai szerint a mintegy 18 ezer érintettből alig 1500-an igényelték az ehhez szükséges kódot. Ráadásul gépet akkor sem tudnának venni, ha a kód megvan.

A 2017. elejére halasztott kötelezettséggel értelmet nyer az az eddig legalábbis furcsának tűnő időzítés is, hogy az online kasszára kötelezett - de az ellen erősen fellépő - masszőröknek azt ígérte a kormány, decemberben vizsgálják felül a rájuk vonatkozó intézkedést.

 

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo