Tanuljon ingyen!

Nyílt napot tart a Big Five Akadémia október 26-án. A saját bevallása szerint a gyakorlatot középpontba helyező képzési hely néhány bemutató előadása ez alkalommal bárki számára ingyenesen elérhető. Érdemes élni a lehetőséggel. 

 


Kép: flickr/yago1

Egyre több vállalkozásnál előfordul, hogy elakad. A vezető úgy érzékeli, egyhelyben jár, hiába próbálja elmozdítani, előbbre juttatni cégét, vállalatát, nem történik semmi. Ilyenkor a kitűzött céltól függően szükség lehet szervezetfejlesztésre, tanácsadó, tréner vagy coach bevonására. (A kkv-k estében amúgy is gyakori, hogy egyetlen vezető tart kézben mindent, ami sem neki, sem a cégnek nem jó hosszú távon.)

Manapság rengeteg iskola kínál különféle képzéseket. Az ajánlatokat olvasva nehéz eldönteni, hogy hol és milyen képzésen vegyünk részt, hiszen mindegyik csábító, és rengeteg lehetőséget rejt magában. Ám felnőttként már tudjuk, hogy egy szakma elsajátításához az elméleti oktatás csak az előszoba.  Manapság, rohanó életünk közepette ritka az olyan iskola, ahol a legfontosabbnak a gyakorlatot tartják. Komplex elméleti és gyakorlati oktatást nyújt a Big Five Akadémia, amely szakmai műhelyként működik, és kiemelkedő tudású szervezetfejlesztő tanácsadókat képez.

A Big Five Akadémia 2011. október 26-án 15 órától nyílt napot tart, melyen az érdeklődök betekintést nyerhetnek a képzés folyamatába, neves oktatók, mint például Dr Szeicz János és Dr. Síklaki István, a Budapesti Corvinus Egyetem, Dr. Mérő László, az ELTE; tanárainak segítségével.

A bemutató órák témái és előadói:
Szervezetfejlesztésről felsőfokon - a szervezeti változások gátjai és mozgatórugói Dr. Szeicz János, szociológus, szervezetfejlesztő, egyetemi oktató, Budapesti Corvinus Egyetem
 A profit lélektana - a gazdaságpszichológia alapvetései Dr. Mérő László, pszichológus, matematikus, egyetemi tanár, ELTE
Társas befolyásolás a szervezetben Dr. Síklaki István, szociálpszichológus, egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem
Képzésmódszertani megfontolások vezetőknek és tanácsadóknak Gotthardt Zsóka, szakpszichológus, szervezetfejlesztő, BFA

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo