Szükség van zöld cégre!

A környezet megóvása az egész világon nagyon fontos kérdés, a különböző országok kormányai is egyértelműen optimalizálni kívánják a környezet megóvásával kapcsolatos intézkedéseket, ezért egyre nagyobb nyomást gyakorolnak nem csak a vállalkozásokra, de a szakmai szervezetekre, az ellátási láncokra és más szociális és pénzügyi érdekeltekre is ez ügyben.

Egyre több cég jön rá, hogy a fenntartható működés létkérdés - Kép: SXC

A vállalkozások többsége már látja, hogy a környezetközpontú gondolkodásmóddal a környezet védelme mellett, a szó szoros értelmében pénzt takarít meg. A „zöld gondolkodás” kialakítása azonban összetettebb feladat egy-egy környezetvédelmi intézkedésnél.

Például, ha kialakítja vállalkozásában a szelektív hulladékgyűjtést, azzal még nem feltétlenül tett meg mindent környezetünk védelme érdekében, hiszen lehetnek olyan más, úgynevezett környezeti tényezők is, amelyek terhelik vagy veszélyeztetik a környezetünket. (A befektetők is értékelik a fenntartható működést.)

A környezetre ható tényezők definiálásával, a bennük rejlő veszélyekre alapozott szabályozott folyamatokkal ez a terhelés a sokszorosára csökkenthető.

Íme néhány lehetséges környezeti tényező:

•             Akkumulátor-hulladék keletkezés

•             Építési hulladék keletkezés

•             Festékpatron, tonerhulladék keletkezés

•             Fogtechnikai tevékenység során keletkező poranyag

•             Környezetre ártalmas vagy gyúlékony anyagok tárolása

•             Oldószerek vegyszerek és flakonjaik

•             Papír, irodaszer hulladék keletkezés

•             Személygépkocsi üzemeltetés

•             Tisztítószeres Flakonok, dobozok

"A természetvédelemmel kapcsolatos törekvések konzervatív jellegűek: a "természetvédők" nem a "természetet" akarják megvédeni, hanem a természet megszokott jellegét, egy olyan ökológiai állapotot, amely csak annyira "természetes" vagy "nem természetes", mint bármely más állapot." (Wolfgang Behringer)
Ahhoz, hogy cége a környezetvédelmi intézkedéseket egy rendszerezett keretben tudja kezelni és ki tudja alakítani a környezetközpontú működést, szükség van olyan célok megfogalmazására, amelyek irányt adnak az intézkedéseknek. Ha meg tudja fogalmazni konkrétan, hogy milyen formában fogja csökkenteni cégében a környezeti terhelést, hogy pontosan mit kell tenni annak érdekében, hogy csökkentse az ebből adódó kockázatokat, akkor nagy mértékben segíti helyes irányban tartani a vállalkozás környezettudatos működését.

Egyre több kutatás mutat rá arra, hogy a környezeti, társadalmi és irányítási (environmental, social and governance: ESG) szempontok lényeges szerepet töltenek be a befektetések eredményességében. Segítenek a márkaérték megőrzésében, kedvezőbb hitelbírálatot eredményeznek, növelik a cégértéket – ezért a fenntartható működés ma már több mint lehetőség.

A környezetre gyakorolt hatásokhoz és a célokhoz illeszkedően a munkafolyamatok szabályozását, utasítás-környezetét is meg kell teremteni, amely meghatározza a környezettudatos működés alapjait. A jogszabályi, szakmai és egyéb változások miatt azonban törekedni kell arra, hogy ezeket a belső szabályozásokat és a célokat is folyamatosan felülvizsgálja, átértékelje és indokolt esetben módosításokat végezzen.

A munkatársak folyamatos informálása, képzése is szükséges a környezettudatos vállalkozás kialakításához és fenntartásához. A termékek előállítása során alkalmazott anyagok szabályozott keretek között történő beszerzésével, tárolásával és felhasználásával is ki tudja küszöbölni, illetve csökkenteni tudja a környezeti terhelést. Fontos továbbá az adott iparágban megkívánt körülmények megfelelő kezelése is, a vonatkozó munka- és tűzvédelmi előírások betartása is.

A Zöld gondolkodású vállalkozások által alkalmazott hatékony környezetirányítási gondolkodás és az ehhez kapcsolódó hasznos és jól használható eszközök segítik megvalósítani a helyes gyakorlatot, értelmezni a környezetvédelmi szempontból releváns információkat úgy, hogy költséghatékony, rendszerszemléletű, rugalmas megoldásokra ad lehetőséget.

Kohl Zsuzsanna

Minőségirányítási szakértő

www.kontrolpont.hu

Kilóg a lóláb, ha hamis a felelősség
Visszaadni valamit a környezetünknek, a körülöttünk élőknek vagy egy értelmes ügyért csatarendbe állítani a kollégákat a céges kultúra egyik alapköve lehet – célt és értelmet ad a munkának és megerősíti a dolgozókat összetartó kötelékeket. Azonban felépíteni és fenntartani egy céget önmagában is kitölti a teljes munkaidőt, hatékonyan fenntartani mellette egy felelős társadalmi tevékenységet nagy kihívás, minden szempontból jobb tehát, ha az a cég működésének szerves része.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.
Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely

Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely 

Nem nyugszik a főpolgármester.
Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak

Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak 

Nyelvi botlás lehetett csak.
Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek

Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek 

A betiltás a digitális világban immár mulatság tárgya.
Semmi nem fog Magyar Péteren

Semmi nem fog Magyar Péteren 

Ezúttal komoly kihívóra lelt Orbán Viktor.
Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania

Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania 

Hol van már Magyarország egykori olcsósága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo