Szombaton fontos változás jön a trafikokban

Szombaton hatályba lép a dohánytermékek csomagolását szabályozó új kormányrendelet, amely szerint az új dohánytermékek már csak egységes csomagolásban kerülhetnek piacra, de a már piacon lévő márkák és típusok átmeneti mentességet kapnak – derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A kedden megjelent kormányrendelet megfelel az Európai Unió 2014-ben elfogadott irányelvének, amelynek értelmében a cigaretták és fogyasztási dohányok csomagolása kötelezően megváltozik: 2017. május 20-ától már csak olyan dohánytermékek lehetnek kiskereskedelmi forgalomban, amelyek csomagolásának elő- és hátoldali felületét 65 százalékban képpel kombinált szöveges figyelmeztetések fedik. Emellett a szabályozás szerint az oldalsó felületeken is általános figyelmeztetések láthatóak majd, és kötelező feltüntetni a leszokásban segítséget nyújtó portál elérhetőségeit is. Ezen felül a magyar szabályozás bevezeti a dohányáruk egységes csomagolását is. Ennek értelmében augusztus 20-ától új márkájú vagy típusú cigarettát, illetve fogyasztási dohányt már csak olyan csomagolásban lehet piacra dobni, amelyen jelzés, illetve védjegy sincs.

Kép: SXC

A már piacon lévő márkákat és típusokat 2016. december 31-éig lehet gyártani, importálni, bejegyzett kereskedő által fogadni és 2017. május 20-áig lehet forgalomba hozni. A fokozatos átállást biztosítja a rendelet, de legkésőbb 2019. május 20-tól már csak olyan dohánytermékek lehetnek a trafikok polcain, amelyek megfelelnek az augusztus 20-án hatályba lépő szabálynak és egységes csomagolásban vannak.

Viszlát, mentolos cigi!

A kormányrendelet megszabta azt is, hogy mentol ízesítésű cigaretta és mentol ízesítésű cigarettadohány 2020. május 20-áig forgalmazható, akkor, ha a mentolos ízesítést a gyártási vagy csomagolási folyamat során adják hozzá a dohánytermékhez, és az ízesítés hozzáadása részben sem függhet a fogyasztótól, így különösen nem lehet kapszulát alkalmazni a mentolos ízesítés hozzáadásához.

A kormány 2010 óta számos eszközzel fellépett a dohányzás visszaszorítása érdekében: korlátozta a munkahelyi, közterületi vagy éppen éttermi dohányzást. A trafikrendszer bevezetésével csökkent az elárusítóhelyek száma és a jövedéki adók folyamatos emelése is a dohányzással szemben hat.

A munkahelyeken sem szabad e-cigizni
Ahol nem szabad dohányozni, ott májustól elektromos cigarettát (e-cigarettát) sem szabad használni, így például munkahelyeken és játszótereken. A szabályt megszegők bírságra számíthatnak.
Nem válik be?

A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSZ) korábbi közleménye szerint a dohánytermékek egységes csomagolása drasztikus beavatkozás a magyarországi piaci viszonyokba, ugyanakkor nem eredményezné a remélt egészségügyi hatásokat, végső soron a feketepiacot növelné. Emlékeztetnek arra, hogy az elmúlt 4-5 évben a kormány már intézkedéscsomagot fogadott el a nemdohányzók védelmében, és ennek hatására 5 százalékkal növekedett a nemdohányzó fiatalok aránya 2013-ra, és csökkent a dohányzók száma.

Idézik Ausztrália példáját is, egyedül ebben az országban vezették be az egységes csomagolást eddig. Ausztrál kormányzati összesítés alapján ott a fiatalkorúak dohányzása a 2010–2013-as időszakban több mint 30 százalékkal nőtt, 2,5-ről 3,4 százalékra. Az egységes csomagolás bevezetése óta a feketepiac is 25 százalékkal gyarapodott, a teljes fogyasztás 14,3 százalékát reprezentálja már – mutattak rá.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo