Soha nem számoltak fel annyi céget az építőiparban, mint tavaly

A trendforduló előjelei már látszanak az ágazatban, 15 százalékkal kevesebb céget alapítottak tavaly, mint a rekordévnek számító 2021-ben, viszont 67 százalékkal nőtt a törlések száma – derült ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Egészen pontosan 6484 újonnan induló társas vállalkozás bejegyzésével, illetve 3772 társas vállalkozás törlésével zárta a 2022-es évet az építőipar, aminek eredményeként az ágazatban működő cégek száma rekordmagas értéket ért el megközelítve a 70 ezret. Ezzel közel negyedével nőtt az öt évvel ezelőtti értékhez képest.

Történelmi rekord az építőiparban (Fotó: Depositphotos)
Történelmi rekord az építőiparban (Fotó: Depositphotos)

Ugyan több más hazai ágazatra is jellemző volt a tömeges céglapítás az elmúlt 3 évben, de a 2010-es évek környékére jellemző cégalapítási boomot meg sem közelítették az adatok más területeken. 2022 év végére az építőiparban a működő társas vállalkozások száma történelmi csúcsra került.

A cégalapítások és cégtörlések értékelésekor felmerül a kérdés, hogy mennyire indokolt az ágazatban a társas vállalkozásoknak az ilyen arányú bővülése. A szektort a koronavírust követő gazdasági hullámvölgy elég súlyosan érintette, nagyságrendileg 10 százalékot zuhant az ágazat termelése 2020 során, azonban ezt a visszaesést 2021-ben sikerült ledolgozni, az ágazat teljesítménye a 2019 környéki szintre ugrott vissza 2021 végére.

Ezt követően 2022 első félévére még egy intenzív növekedési periódus volt jellemző, melyet az év második felében már egy enyhe csökkenés, illetve stagnálás követett. Az előttünk álló 2023 tekintetében ugyanakkor nem lehetünk naívak, az állami építőipari beruházások visszafogásával, valamint az ingatlanpiacon megfigyelhető támogatási konstrukciók átalakulásával jelentősen visszaeshet az ágazat kibocsátása.

Véleményvezér

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo