Radikálisan nőtt a bedőlt cégek száma

A bedőlt cégek száma 2013 januárjára radikálisan megugrott. Ennek egyik oka a gazdasági helyzet, de nagyban befolyásolja az adatokat, hogy az évekkel korábban indított eljárások nagy részének is most került pont a végére.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Hatvan százalékkal több céget töröltek idén januárban, mint egy évvel korábban, februárban pedig tovább szedte áldozatait a válság, a rövid hónapban több mint kétezer céget töröltek a nyilvántartásból. „Megugró törlési számokban igen jelentősen szerepel annak a hatása, hogy a korábban indított cégtörlési eljárások most értek el az eljárási szakaszba, ugyanakkor a gazdasági helyzet is jelentősen belejátszik ezekbe az adatokba” – mondta a GazdaságTV-nek Pertics Richárd, az Opten céginformációs üzletágvezetője.

„A folyamat a 2004-es években indult meg, azóta egyre emelkedő tendenciát láthatunk a megszűnő cégek számában” – hangsúlyozta Pertics. Kiemelte ugyanakkor, hogy a cégalapítások száma is folyamatosan emelkedett, ám itt tavaly trendforduló következett be, amikor tisztulási folyamat indult el a magyar cégvilágban – jelentős részben a szabályozás szigorításának köszönhetően. „A kényszertörlések bevezetésével ugyanis most már gyorsított eljárással tudja a cégbíróság kivezetni a cégeket. Most már nem is alapíthat olyan könnyen céget akárki, a negatív információkat a cégbíróság is komolyabban figyeli, így elkezdődhetett egy régóta esedékes tisztulási folyamat a magyar cégek között” – mondta. A cégvezetéstől eltiltott magánszemélyek listájának köszönhetően ugyanis a szakember szerint egyértelműen csökkent azoknak a cégalapítóknak a száma, akikről bebizonyosodott, hogy korábban már más vállalkozásokat felszámolásba vagy csődbe vittek.

 

A szakember szerint a törlések számában különösen nagy súlyt kapnak az építőipari cégek, ám más szegmensek is érintettek a kérdésben. „Jelentős részt képviselnek még az élelmiszer-ipari cégek és a kiskereskedelmi szektor. Ugyanakkor fellendülést tapasztalhatunk a szellemi szolgáltatások területén, illetve a viszonylag kis tőkeigényű szegmensekben” – hangsúlyozta Pertics Richárd. Az építőipar válságával kapcsolatban kiemelte, hogy a cégek számában a 2000-es évek elején jelentős felfutás volt tapasztalható, a megrendelések növekedésével párhuzamosan. „Mivel a megrendelések többsége külső források, hitelek bevonásával történt, nyilvánvaló volt, hogy a folyamat nem folytatódhat a végsőkig, így ennek a felszálló ágnak a leszálló ágát láthatjuk most” mondta az Opten céginformációs üzletágvezetője. Pertics Richárd szerint jelenleg csak azok az építőipari vállalatok tudnak nyereségesen működni, amelyek a válság ellenére is tőkeerősek és exportorientáltak, azaz képesek teljesíteni a külpiaci megrendeléseket.

Végrehajtás, adószám-felfüggesztés – A cégek fele sáros valamiben
Közel 390 ezer olyan cég van Magyarországon, amely legalább 3 éve működik, és ezeknek csupán 48 százalékát nem érintette soha semmilyen negatív esemény (NAV-eljárás, bírság, bírósági határozat). Amennyiben a fiatalabb cégeket is belevesszük az elemzésbe, akkor azt látjuk, hogy csupán 53 százalékuk negatívesemény-„szűz”, azaz gyakorlatilag minden második cégnek volt már valamilyen bírsága, végrehajtása. Egy cég kockázatosságával kapcsolatban az úgynevezett egyéb negatív események beszédesek, mivel ezekből tájékozódhatunk például az APEH adószám-felfüggesztési és törlési határozatairól, adótartozás meglétéről, bírósági végrehajtásról, büntetőjogi eseményekről vagy munkaügyi bírságokról. A hatóságok által indított negatív események aránya évről évre magas értékeket ér el. 2011-ben volt a csúcs, amikor több mint 671 ezer eljárást indítottak a hatóságok 407 ezer cég ellen. 2012-ben ez az adat csökkent, mivel „csak” 267 ezer céget érintett ilyen esemény, de még így is nagyon magas számról beszélünk.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo