Pesszimisták a magyar vállalkozások

Második alkalommal készítette el felmérését a Niveus Consulting Group a magyar vállalkozások gazdasági várakozásairól. Az elkövetkező 2 évre a megkérdezettek háromnegyede látja kedvezőtlenebbnek az ország gazdasági kilátását az elmúlt 2 évhez képest. Nem meglepő módon a vállalatok gazdasági válság esetén bér-és járuléktámogatást, illetve adócsökkenést látnának szívesen.

Borúlátóak a magyar vállalkozások

A megkérdezettek 75 százaléka véli úgy, hogy a következő 2 évben rosszabb lesz az ország gazdasági kilátása, mint az elmúlt két esztendőben. Nem meglepő, hogy a saját vállalkozásukat illetően sem túlzottan derűlátóak, ugyanakkor közel sem olyan mértékben, mint az országkilátásokat illetően. 63 százalékuk számít kedvezőtlenebb évekre, tavaly ez az arány csupán 45 százalék volt.

De felkészültek elhúzódó válságra….

Gazdasági válság esetén döntően 3 különböző kormányzati beavatkozást igényelnének a cégek: 50 százalék adócsökkenést/adókedvezményt, közel 25 százalék bértámogatást és szintén 25 százalék járuléktámogatást. Ezek az arányok megegyeznek a tavalyi év során mértekkel.

Míg tavaly a cégek alig 40 százaléka rendelkezett válságtervvel, addig idén ez az arány megnőtt 83 százalékra, a tudatosság valószínűleg az elhúzódó bizonytalan időszaknak tudható be.

Kevesebben élnek adókedvezményekkel

A felmérés rákérdezett a korábban igénybe vett és az elvárt adókedvezményekre; a válaszok mindkét esetben vegyes képet mutatnak.

Nőtt azok aránya, akik nem vesznek igénybe adókedvezményt: a megkérdezettek 40 százaléka nem élt semmilyen adókedvezménnyel az elmúlt évben (tavaly: 31 százalék). Emellett a cégek harmada kkv adókedvezményt vett igénybe (amennyiben jogosultak voltak rá), további 30 százalék K+F adókedvezményt. Ebből is látszik, hogy a tudatos adótervezés nagyon sokat segíthet a cégek adópozíciójának további javításában.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo