Öt évente kell újratanulnunk a szakmát

A minden eddiginél gyorsabb technológiai változások miatt ma már 5 évente új képességekre van szüksége a munkavállalóknak. Ez csak úgy megvalósítható, ha a cégek aktívan részt vesznek a munkatársak folyamatos képzésében az Adecco Csoport felmérése szerint.

A technológiai, demográfiai és társadalmi környezet minden eddiginél gyorsabb változása folyamatos igazodást kíván a cégek részéről. „A korábbi 20-25 év helyett ma már 5 évente új munkavállalói képességekre és szakértelemre van szükség. Ezt pedig nem lehet pusztán egy csapat adatkutató alkalmazásával vagy egy jól csengő pozíció elnevezéssel megoldani. A legújabb állások által megkívánt technológiához és mesterséges intelligenciához igazodóan a foglalkoztatottak folyamatos képzésére van szükség” – mondta Stefano Longo, a magyarországi Adecco Kft. ügyvezető igazgatója.

Szerinte a technológia fejlődése egyszerre szűntet meg régi állásokat és nyit új munkahelyeket. „Ahelyett, hogy megijednénk a technológiai fejlődéstől, sokkal inkább megéri nyitottnak lenni a változásokra. Munkáltatóként fogadjuk el a digitális intelligencia és a munkavállalók ehhez szükséges folyamatos tudásfejlesztésének és újraképzésének fontosságát” - tanácsolja Stefano Longo.

Hogyan válasszunk OKJ-s képzést?
Az OKJ-s szakma kiválasztása nem könnyű feladat. Sokan már az általános iskola elvégzése után szakmát tanulnának, de ma már az sem ritka, hogy diplomások is visszaülnek az iskolapadba szakmát tanulni. A Szakmablog.hu praktikus tanácsokat ad bejegyzésében a megfelelő OKJ-s szakma és képzés kiválasztásához.
Sikeres munkáltatói stratégiák

A közép-kelet-európai régió munkáltatóinak a technológiai szaktudás fejlesztését kell a támogató munkáltatói magatartással kombinálni. Az Adecco által javasolt legfontosabb munkáltatói fejlesztési területek:

  1. Folyamatos képzési programok: A gazdasági és demográfiai fejlődés miatt elengedhetetlen az élethosszig tartó tanulás/képzés.
  2. Igények és szaktudás összhangba hozása: A munkáltatói tréninget és gyakornoki programot az oktatási intézményekkel együttműködésben érdemes megvalósítani, annak érdekében, hogy valóban olyan képzettségű munkavállalók legyenek, akik passzolnak az üzleti és piaci igényeknek.
  3. Változatos munkaerő-állomány: Kor és nem szerinti, geográfiai, kulturális változatosság és atipikus foglalkoztatás beépítése a cég foglalkoztatási gyakorlatába.
  4. Mobilitás biztosítása: A régióra jellemző szakemberhiány kiküszöbölését segítheti a mobil munkavégzés biztosítása.
A régióban már most hiány van szakemberekből, komoly fenyegetést jelentve ezzel a gazdasági növekedésre. A KSH legfrissebb adata szerint Magyarországon 3,7 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta, és a munkaerőhiány szinte minden iparágat érint, az asszisztensi pozíciótól a vezető beosztásig. Jól mutatja a helyzet komolyságát, hogy a tervezett jövő évi adóváltozások már a nyugdíjas korosztály - újbóli - munkába állását ösztönzik. A digitális képességek fejlesztése tehát elengedhetetlen a régió gazdasági növekedésének fenntartásához.
Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo