A számviteli törvény az óvatosság elvéből indul ki. Ennek célja, hogy egy vállalkozás valamennyi várható veszteséget már idejekorán vegye figyelembe és a mérlegében csak akkor mutathasson ki eredményt (és annak terhére akkor fizethessen osztalékot) ha annak realizálása biztosnak tűnik. Az adótörvény logikája viszont ettől gyökeresen eltérő, azt célozza meg, hogy az adóhatóság minél hamarabb és minél nagyobb összegű adót tudjon beszedni – lehetőség szerint minél kevesebb rugalmasságot biztosítva az adózó számára.
Emiatt az adóalap kiszámításakor, az adótörvény sok tekintetben eltér az annak alapját képező számviteli elszámolásoktól. Így például az adótörvény nem engedi meg a számviteli törvény szerinti értékcsökkenést elszámolni, nem engedi a céltartalék-képzést, értékvesztést csak bizonyos feltételek esetén enged elszámolni, de nagyon szűkre szabja akár azt is, hogy egy követelés mikor minősül behajthatatlannak. Mindezen rendelkezések célja az adóalap védelme: a rendszer ne biztosítson lehetőséget az adózóknak, hogy a számvitel egyes rugalmasságait kihasználva csökkenthessék az adófizetési kötelezettségüket. És ez valószínűleg így is van jól.
A felszín alatt
Fischer Ádám, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda frissen kinevezett adóperes ügyvédje szerint az elmúlt évek adóhatósági és bírósági gyakorlata azonban megmutatta, hogy a számvitel és a társasági adó eltérései nem korlátozódnak azon területekre, amelyeket a társasági adó törvény az adóalap módosító tételek körében kifejezetten definiál. Ez pedig a közelmúltban számos esetben vezetett adóhiány megállapításához.
Egy frissen lezárult ügyben egy kellően óvatos cég egy befektetését leírta, mivel belátta, hogy a projekttel kapcsolatos üzleti céljai nem fognak megvalósulni. A NAV szerint azonban túl óvatos volt, mert csak később lehetett volna teljes bizonyossággal megállapítani, hogy bedőlt a projekt. Az adóhatóság ezért adóhiányt állapított meg arra az évre, amikor a vállalkozás a kérdéses befektetéshez kapcsolódó eszközöket – mind számviteli, mind adózási szempontból – leírta. Az ügy pikantériáját az adta, hogy a cég a Robin Hood adó alanya is volt, ahol nem lehet a veszteséget elhatárolni, így pláne nem volt mindegy, hogy mikor számolják el a leírást.
Egy másik esetben a majdnem teljesen lejárt szavatosságú termékről a vállalkozás már tudta, hogy teljesen eladhatatlan a piacon és azért annak értékét leírta a könyveiben. A NAV viszont azt állapította meg, hogy attól, hogy egy termék szavatossága néhány napon belül lejár, még azt el lehetne adni, és ezért – legalábbis adózási szempontból – indokolatlan a veszteség elszámolása. Ennek az ügynek a vége is tetemes adóbírság lett.
A bíróságok közelmúltbeli gyakorlata sok egyéb hasonló ügyről számol be. Az ügyek fókuszában általában az áll, hogy miközben a vállalkozás számviteli politikájának megfelelően elszámolt valamely veszteséget, az adóhatóság azt nem ismeri el indokoltnak és ezért nem engedi meg annak hatását szerepeltetni az adóbevallásban. Ez a tendencia ijesztő, különös tekintettel arra, hogy nem egyértelmű: hol van a határ aközött, hogy valamely veszteség számvitelileg elszámolható ugyan, de az adótörvény szempontjából nem. És ráadásul ilyen kifejezett felhatalmazást az adótörvények sem tartalmaznak, ezért az adóhatóság ezen gyakorlatának jogi alapja is erősen megkérdőjelezhető.
Merre tovább?
Látható, hogy az, hogy egy esemény számvitelileg helyesen van-e elkönyvelve, még nem biztos, hogy a NAV tetszését is elnyeri. Hiába mondja rá az áment a könyvvizsgáló egy megadott tétel számviteli elszámolására, annak társasági adóban történő elszámolását az adóhatóság ettől még mindig kétségbe vonhatja. Érdemes ezért minden nagyobb számviteli esemény könyvelésekor külön elgondolkozni azon is, hogy az adott tételt a vállalkozás hogyan szerepelteti majd a társasági adóbevallásában.
Várhatóan további komplikációt jelent majd az IFRS-re való átállás 2017-től bevezetett lehetősége. Az IFRS ugyanis sokkal nagyobb szabadságot ad egyes könyvelési kérdések tekintetében mint a hatályos számviteli törvény. Egyelőre nem lehet látni azt, hogy ez hogyan fogja befolyásolni a számviteli törvény és a társasági adóztatás között meghúzott, láthatóan jelenleg sem egyértelmű határokat.
