Nyugodtan lehet túlzottan optimista!

Túlzottan optimista? Úgy érzi, a pohár mindig félig tele van, Önnek minden sikerülni fog, baj csak másokat érhet? Ne szálljon le a felhők közül, a jó vállalkozó egyik ismérve ugyanis az, hogy soha nem adja fel.

Kép: FreeDigitalPhotos.net/Chaiwat

Egy most megjelent tanulmány szerint a komoly vállalkozók valóban nem könnyen dobják be a törülközőt: a többséggel ellentétben sok-sok kudarc ellenére is inkább az eredményeikre büszkék. Hogy egy másik sporthasonlattal éljünk: bár minél többször rúgunk kapura, annál valószínűbb, hogy be is találunk, a legtöbbünk sajnos nem így van programozva. Az emberiség nagy többsége inkább lebeszéli magát, mondván, hogy a futball nem is neki való. A vállalkozó típus azonban egyáltalán nem ilyen. Úgy tűnik, a hibázás a legkevésbé sem ingatja meg őket az optimizmusukban. (A vállalkozói képességek fejleszthetők! Adunk néhány ötletet, hogy kezdjen hozzá.)

Shafqat Islam, a tartalommarketinggel foglalkozó NewsCred vezére szerint az „irreális optimizmus", ahogy ő nevezi, az alábbiakban fogható meg: „Mint vállalkozó, de mint akármilyen dolgozó, szükségem vannak arra, hogy túlzottan optimista legyek, hogy át tudjak törni akadályokat, véghez tudjak vinni dolgokat, és be tudjak fejezni projekteket határidőre."

Természetesen ennek a hozzáállásnak is megvannak a hátulütői, hiszen az ember könnyen lesz túl agresszív vagy túl ambiciózus egy-egy munkával kapcsolatban, már-már a lehetetlenség határait súrolva, ám ha folyton reális célokat tűzünk ki magunk elé, abból nem sül ki semmi különleges.

Az irreálisan optimista hozzáállás elég szélsőségesnek tűnhet, ám néha igenis segít a kiemelkedő munkavégzésben. Nem hiszi? Mondunk néhány példát arra, miben segít az optimizmus!

Az optimista gondolkodás jobb problémamegoldóvá tesz

A negatív gondolkodás csökkenti az agy kapacitását, hogy nagyobb összefüggésekben tudjon gondolkodni, és megtalálja a kreatív megoldásokat. A félelem és a stressz szorítása, valamint az általuk generált érzelmek – a harag, az önhibáztatás, a szégyen, a pánik és az ellenszenv – mind egy-egy szűk területre fókuszálják a gondolatokat, ahonnan nem látszanak a jó megoldások.

A pozitív gondolatok segítenek úrrá lenni a negatív érzéseken. Ha valaki képes pozitívan szemlélni egy negatív eseményt, könnyebben túl is teszi magát rajta. Nem arról van szó, hogy az ember kimászik egy hullámvölgyből, és jól érzi magát – egy optimista embernek eleve ez a jó érzés vezérli a mindennapjait. Egy kutatás szerint az irreálisan optimista és magabiztos cégvezetők sokkal könnyebben teszik túl magukat az üzleti kudarcaikon, és sokkal sikeresebben alapítanak új vállalatot. Nem véletlen, hogy a sikeres munkaadók között oly sok a túlzott önbizalommal rendelkező ember. (A kudarcok egyenesen elkerülhetetlen lépcsőfokai a későbbi sikernek! Csak tudni kell őket kezelni.)

Tűzön-vízen át kitartanak a magyar vállalkozók
Ha ismét választania kellene, a magyar vállalkozók döntő többsége újra belevágna saját üzletének elindításába, még a nehéz gazdasági körülmények ellenére is. Habár komoly kihívásokkal kell szembenézniük, a magyar mikro- és kisvállalkozások vezetőinek lelkesedése töretlen – állítja a Regus felmérése.
Gyakorolja az optimizmust!  

A legtöbbünk számára a negatív visszajelzés sokkal erősebb érzelmeket generál, mint a pozitív megerősítés. Éppen ezért szükséges, hogy krízishelyzetben azt vegyük számba, mi az, ami jól megy, és igyekezzünk arra fókuszálni. Ha reggelente néhányszor – akár hangosan – megerősítjük magunkban a pozitív dolgokat, az agyunk elkezdi elhinni őket. Idővel aztán azon veszi észre magát, hogy sokkal optimistábban látja a világot – még akkor is, ha a nehézségek nem fújtak visszavonulót. (Szakértőnk szerint komoly gond a magyar vállalkozásokban, hogy a vezető nem nyugtázza a jót, a sikeres munkát. Teljesen természetesnek veszi.)

A sikerhez kitartás kell. A kitartáshoz pedig önbizalom

Éppen az elkerülhetetlen, „szükséges rossz" kategóriába tartozó kudarcok miatt a jó vállalkozó számára a kitartás az egyik legfontosabb tulajdonság, amit el kell sajátítania. Ahhoz, hogy egy vállalkozó ne vágja sutba az egészet, és menjen el nyolc órában alkalmazottnak, rengeteg önbizalom kell. A jó cégvezetőnek biztosnak kell lennie a termékében vagy szolgáltatásában, és magasról kell tennie azokra, akik csak a negatívumot látják bármely megnyilvánulásában. Az önbizalom fejleszthető! Szakértőnk 8 tippet ad, hogy hogyan kezdjünk hozzá.

Ne hagyja, hogy a bukás megváltoztassa!

Még a legnagyobb vállalkozóknak is vannak látványos melléfogásai. Sőt, nekik vannak csak igazán. Miért? Mert mernek belevágni olyan dolgokba, amibe másnak eszébe sem jut, és vállalják a kockázatot, amit más nem merne. Természetesen ebben a szemléletben vastagon benne van a bukás lehetősége, de még a kudarc sem tántorítja el ezeket a vállalkozókat attól, hogy belevágjanak egy újabb nagy kalandba, ha úgy adódik.

Ha nem elég magabiztos, legalább nézzen ki annak!

Emberek millióinak jelent nehézséget, hogy az elért sikereket a saját személyiségükben kamatoztassák. Úgy érzik, a siker csak véletlen vagy jó időzítés kérdése volt, és várják, mikor múlik el. Pedig magabiztosnak látszani hatalmas érték. Ha sikerül elsajátítania, hogy minden helyzetben úgy tűnjön, mintha pontosan tudná, mit csinál, sikerül majd magát akkor is magabiztosnak éreznie, ha nehéz helyzetbe vagy a komfortzónáján kívül kerül – ez pedig megnyitja majd a kapukat a valódi magabiztosság előtt.

A cikk az alábbi írás alapján készült.

Véleményvezér

Újabb szereplő szállt be a KSH inflációs adatainak megkérdőjelezésébe

Újabb szereplő szállt be a KSH inflációs adatainak megkérdőjelezésébe 

Súlyos következményei lehetnek, ha komolyabb kétségek merülnek fel a magyar statisztikai adatok megbízhatóságával kapcsolatban.
Gigameglepetést hoztak a PISA-eredmények

Gigameglepetést hoztak a PISA-eredmények 

Egy olyan ország tanulói nyertek Európában, ahol még néhány évtizeddel ezelőtt a sötét kommunizmus tombolt. 
Meglepő adat, a kínaiak gazdagabbak már mint a magyarok

Meglepő adat, a kínaiak gazdagabbak már mint a magyarok 

Az egykor gyarmati sorban szenvedő oly elmaradott ázsiai országok igazán szépen felzárkóztak Európához a személyes vagyonokat tekintve.
Ismét nagyot dobott a Mentőszolgálat, 2 óra alatt érkeztek a sérülthöz, aki majdnem megfagyott

Ismét nagyot dobott a Mentőszolgálat, 2 óra alatt érkeztek a sérülthöz, aki majdnem megfagyott 

Leesett az első nagyobb decemberi hómennyiség. Nagyon vigyázzanak magukra, el ne csússzanak és el ne törjék a lábukat, mert nem biztos, hogy a mentő időben odaér. Elképesztő történet.
Ilyen se volt még, nyilvános hirdetésben keresnek számlahamisítót

Ilyen se volt még, nyilvános hirdetésben keresnek számlahamisítót 

A magas adók miatt a csalók kánaánja Magyarország. A világrekorder áfa nagyon vonzó alternatíva a törvénykerülőknek.
Lecsúsztunk a második helyről, de azért még mindig dobogón vagyunk az inflációt tekintve

Lecsúsztunk a második helyről, de azért még mindig dobogón vagyunk az inflációt tekintve 

A világ legfejlettebb országainak inflációs listáján Törökország után megelőzött minket Kolumbia is. Az unióban azért őrizzük az első helyünket.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo