Nincs kivétel: minden alkoholos terméket megadóztatnak

Az országgyűlés elé beterjesztett adócsomag-javaslatban jelentős népegészségügyi termékadó (NETA)-változások szerepelnek. Az alkoholos italok teljes palettájának NETA-körbe kerülése mellett az eddigi termékkörre fizetett díjak is emelkednek megközelítőleg 20 százalékos mértékben – írja az RSM blog.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!

Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz

2025. szeptember 17.

Részletek itt >

A változtatás fő indokaként az Európai Bizottságnak a NETA kapcsán korábban több alkalommal is megfogalmazott kritikájának kezelését határozták meg. Az Európai Bizottság 2014 decemberében Pilot eljárást, majd 2016 áprilisában kötelezettségszegési eljárást indított a NETA törvény alkoholos italokra vonatkozó szabályozása kapcsán. Aggályosnak találta ugyanis azt, hogy a gyümölcspárlatok és a gyógynövényes italok nem minősülnek adóköteles terméknek. A Bizottság úgy vélte, hogy a NETA törvény ezen kivételszabályai diszkriminatívak, illetve protekcionista hatással bírhatnak.

Kép: Pixabay

Az Európai Bizottság álláspontja nemzeti szinten vitatott volt, amelynek alapvető indokait a jelenlegi változtatás indoklásában is megfogalmazták. Ezek szerint a gyógynövényes italok és a gyümölcspárlatok olyan sajátos, objektív termékjellemzőkkel bírnak, amelyek az eltérő adójogi minősítés alapjául szolgálhatnak.

További indoka volt a kivételeknek, hogy a gyógynövényes italokat és a gyümölcspárlatokat jellegzetes összetételük, eredetük, felhasznált alapanyagaik, előállítási módjuk és a rájuk jellemző sajátos íz- és illatvilág különbözteti meg a többi alkoholterméktől, így ezen objektív jellemzők révén sajátos termékkategóriákat hoznak létre a szeszes italok piacán.

Nem csak cukor lesz az üdítőkben
Az alkoholmentes italok átlagos cukor- és kalóriatartalma 2020 végére 50 százalékkal lesz kisebb a 2010-es értéknél a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség önkéntes vállalása szerint.
A jobb a békesség elvét követve született meg a NETA törvény jelenlegi módosítási javaslata, amely tulajdonképpen elfogadja az unió korábban kifogásolt felvetését, és lehetővé teszi a magyar kormány és az unió között kialakult jogvita lezárását.

A jelenlegi javaslat szerint a jövőben a jövedéki adótörvény szerinti alkoholtermékek minősülnek adóköteles alkoholos italnak. A korábbi szabályozáshoz képest ez azt jelenti, hogy a hétköznapi életben ismert alkoholtermékek kivételek nélkül NETA-val terheltek lesznek.

A továbbiakban sem keletkezik adókötelezettség azonban azon alkoholtermékek után, amelyek  felhasználásukra tekintettel mentesülnek a jövedékiadó-fizetési kötelezettség alól.  Ilyenek például a gyógyszerek, gyógyhatású készítmények, bizonyos élelmiszerek, csokoládék, vegyipari és kozmetikai termékek, illetve más, nem emberi fogyasztásra szolgáló termékek előállításához használt alkoholtermékek.

Az alkoholtermékek adótartalma is emelkedik

Az alkoholtermékek teljes NETA  hatálya alá sorolása a Bizottság aggályainak leszerelése érdekében történik, mely indoklás racionális döntésnek is tűnik. Azonban apró porszem a rendszerben, hogy az alkoholos italok teljes palettájának NETA-körbe kerülése mellett az eddigi termékkörre fizetett díjak is emelkednek  megközelítőleg 20 százalékos mértékben. Az adómérték emelése az alkoholos italokat érintő változással kumuláltan már érezhető változásokat fog eredményezni.

A NETA nem tartozott eddig azon adók közé, amelyek a legnagyobb költségvetési bevételeket generálják, a gazdálkodók, gyártók és kereskedők ingerküszöbét kevésbé érte el ez az adófajta.  A változások együttes jelentkezésével azonban a NETA jó úton halad afelé, hogy érdemes lesz rá odafigyelni több szempontból is.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Megdöbbent a világ, hogy ki Charlie Kirk gyilkosa

Megdöbbent a világ, hogy ki Charlie Kirk gyilkosa 

Érdemes újragondolni előítéleteinket.
Nem volt profi Charlie Kirk gyilkosa

Nem volt profi Charlie Kirk gyilkosa 

Félárbócon Amerika zászlaja.
Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek

Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek 

Több mint 11 év munka kell egy átlagos budapesti lakáshoz.
Kormányváltó a hangulat Magyarországon

Kormányváltó a hangulat Magyarországon 

Rosszul áll a Fidesz szénája.
A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo