Milyen támogatás várja a fiatal termelőket és a kisgazdaságokat?

Az új Agrárpolitikai Stratégiai Tervben nagyobb figyelem jut majd a fiatalokra és a kisgazdaságokra - mondta az agrárminiszter hétfőn az M1-en, amit az MTI szemlézett.

Nagy István kifejtette, hogy a 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó terv szerint továbbra is lesz területalapú támogatás, ráadásul a kisgazdaságok és a fiatal termelők többletforráshoz juthatnak.

Három részre osztanák - területalapon - a támogatásra jogosultakat: 10 hektárnyi területig hektáronként plusz 20 ezer forint támogatás járna, 300 hektárig plusz 10 ezer forint, őket követik az ezeknél nagyobb földet gondozók - részletezte az agrárminiszter.

(Fotó: Pixabay)

Továbbra is megmaradnak a termeléshez kötött támogatások, és új elemként a közvetlen támogatások között megjelenik az úgynevezett agroökológiai alapprogram, amely a gazdálkodók többlet környezeti vállalásait kompenzálja.

Magyarországon 103 ezer olyan gazda van, aki 10 hektárnál kisebb földet gondoz, a következő csoportban, a 300 hektárnál kisebb földet művelők pedig 60 ezren vannak, tehát ez a két csoport 163 ezer emberből áll.
A miniszter szerint jó lenne, ha minden gazda megértené, hogy ezek a támogatások nem jövedelempótlásra vannak, hanem úgy kell rájuk tekinteni, mint a fejlesztések önrészére.

A kormány úgy döntött: az uniós jog adta maximális mértékben, 80 százalékban biztosít nemzeti kiegészítő finanszírozást az uniós fejlesztési forrás mellé. Ez azt jelenti, hogy soha nem látott mértékű forrás állhat rendelkezésre az agrárium fejlesztésére a következő időszakban.

(MTI)

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo