Senki sem jár jól a cafeteria beszántásával

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma azonnali összehívását indítványozza a Magyar Szakszervezeti Szövetség, hogy a cafetéria kapcsán tervezett változásokról érdemi konzultáció folyhasson.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Tiltakozik a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a cafetéria keretében nyújtható egyes juttatások adómentességének megszüntetése miatt, amely az Országgyűlés elé benyújtott új adótörvények tervezetében szerepel.

A konföderáció azzal sem ért egyet, hogy a rendszer egyetlen kedvezményesen adózó eleme a SZÉP-kártya marad. Korábban a kormány döntött úgy, hogy a kulturális és sportrendezvényekre biztosított belépő, a diákhitel támogatása, illetve a lakáscélú hitelek törlesztéséhez nyújtott juttatás, a mobilitási célú lakhatási támogatás – albérletidíj-hozzájárulás –, a munkába járás költségtérítése adómentes legyen.

Az adótörvények módosításával most mindezt semmissé tehetik.

Szép Kártya: csak egy maradhat?

A MASZSZ nem vitatja, hogy a béren kívüli juttatások adómentessége vagy kedvezményes adóztatása a munkaadókat a cafetéria keretében nyújtott juttatások bővítésére ösztönözte. Másfelől a minimálbér és a garantált bérminimum emelésére a cégek egy része már eddig is úgy reagált, hogy visszafogta a cafetériát, tehát a munkavállalók reáljövedelme csak kisebb mértékben nőtt.

A tervezett intézkedések hatására a béren kívüli juttatások – a SZÉP-kártya kivételével – megszűnhetnek, és az ezekre szánt összeget a munkaadók legfeljebb beépíthetik a fizetésbe. Így azonban ez a pénz adóköteles jövedelemmé válik, és az érintett dolgozók a korábbi összegnek esetleg alig több mint a feléhez juthatnak hozzá.

A kisadókon lehet igazán nagyot bukni
Töretlenül nő a kisadók (KATA, KIVA) népszerűsége, mérnökök, programozók, fodrászok, ügyvédek ezrei választják ezen adózási formák valamelyikét. Mindeközben kevesen szembesülnek azon kockázatokkal, amelyeket ezen adózási formák rejtegetnek. Márpedig ezek következményei súlyos adóforintokban és büntetésekben mérhetők, akár a kisadózó, akár pedig a neki jövedelmet juttató vállalkozás számára.
A konföderáció álláspontja szerint ez így elfogadhatatlan. A MASZSZ követeli, hogy az adózási szabályok tervezett változásával összefüggésben vizsgálják meg, miként lehetne a jövedelmeket terhelő adókat és járulékokat úgy mérsékelni, hogy a munkavállalók ne kerülhessenek a hatályos szabályokhoz képest kedvezőtlenebb helyzetbe. A MASZSZ a Versenyszféra és a  Kormány Állandó Konzultációs Fóruma azonnali összehívását indítványozza, hogy a tervezett változásokról érdemi konzultáció folyhasson.

ÉSZT: ne vegyék el a cafeteriát

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) tiltakozik a kormány legújabb cafetéria változtatási terve miatt! A kedden benyújtott tervezet,amely  a kedvezményesen adható cafetéria elemek drasztikus megvágását javasolja, komoly versenyhátránnyal járhat az ország számára!

Magyarország gazdasági és szociális értelemben végleg kettészakadni látszik! A munkaerőhiánnyal küzdő nyugati országrészre és a kilátástalanságba süllyedő keleti megyékre. A keleti országrészben élők szinte egyetlen lehetősége az, ha az ország más pontján vállalnak munkát. Az ország fejlettebb régióiban a munkáltatók többsége sem talál munkaerőt vállalkozása a közelében. Magyarországon a munkásszállók szinte eltűntek, amelyek működnek, azoknak a térítési árai gyakran egy albérlet árával vetekszenek. Ennek a helyzetnek a megoldását eddig segítette, hogy a munkáltatók kedvezményes adózás mellett, cafetéria elemként, hozzájárulhattak a munkavállaló albérletének díjához, vagy ingatlan hitelének törlesztéséhez.

A diákhitel törlesztés átvállalásával pedig olyan kvalifikált munkavállalókat tudtak magukhoz csábítani a cégek, akik a közelmúltban kerültek ki a felsőoktatásból. Ezeknek a cafetéria elemek kedvezményes adóztatásának megszűnése mind a munkáltatónak, mind a munkavállalónak káros! Ezért az ÉSZT felhívja a kormány figyelmét, hogy gondolják újra tervezetüket, ne vegyék el ezeket a cafetéria elemeket a munkáltatóktól és munkavállalóktól!

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo