Már nagyon szorít a határidő az egyik utolsó GINOP pályázatnál

Már csak két hétig, február 28-ig lehet beadni a GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében elnevezésű pályázatot.  A Via Credit szerint idén ez az utolsó GINOP-os K+F pályázat, ezt követően a hiánypótló pályázatot várhatóan bezárják.

A felhívás ugyan immár több mint két éve elérhető, ez idő alatt viszont nem sikerült még a konvergenciarégióban (Pest megyén kívül) működő vállalkozásoknak a felkínált 109 milliárdos keretösszeget lejegyezni. Papadimitropulosz Alex, a Via Credit pályázati tanácsadó ügyvezető igazgatója szerint ennek az lehet az oka, hogy a pályázatba bekerült számos fék, ami nehezített pályára állította a jelentkezőket, de az utóbbi időben történt módosítások miatt a kisebb méretű vállalkozások is megtalálják már a számításukat. Emiatt élénkül a pályázói kedv, több lehet a támogatott cég, illetve jelenleg nincs másik elérhető hasonló pályázat.

A támogatás legkisebb összegét 25 millió forintra csökkentette a kiíró, így már a kisebb, néhány fős mikrovállalkozások is el tudnak indulni.

Kép: Fotolia

Nehezített pálya számos könnyítéssel

  • A tervbe vett projektben a büdzsé harmada költhető csak beruházásra. Nagyobbrészt a pályázóknak bérekre vagy alapanyagokra kell fordítaniuk a költségeiket. A könnyítésnek köszönhetően viszont már 4-5 fős kisvállalkozások is támogatáshoz tudnak jutni.
  • A korábbi pályázatokkal szemben az elnyerhető támogatás mértéke a nagyobb méretű vállalatok számára jelent hátrányt. Korábban egy közepes vagy nagyvállalat akár 50-60 százalékos támogatást is kaphatott, most ez 35–45 százalékra csökken. A mikro- és kisvállalkozások számára azonban még mindig elérhető akár az 55 százalékos támogatási intenzitás, így 100 forintból 55-öt kapnak vissza, a pályázat főleg nekik kedvez.
  • A pályázat másik különlegessége, hogy a vissza nem térítendő támogatáshoz kapcsolódik egy kedvező kamatozású kölcsön, amit kötelező felvenni. A kamat két százalék, ennek köszönhetően a tőkehiányos cégek már 10 százalék önerővel is tudnak indulni.
„A számos korlátozás és buktató mellett ez egy remek pályázási lehetőség, és talán idén az utolsó olyan GINOP-os pályázat, ahol a kisebb méretű cégek jelentős támogatáshoz tudnak jutni” – véli a Via Credit szakértője.
Több ezer milliárd forintra lehet még idén pályázni
Már a végéhez közelít az uniós költségvetési ciklus, minden forintot ki kell osztani, mert különben elveszítjük. Még mindig rengeteg forrásról, több ezer milliárd forintról van szó, támogatások és rendkívül kedvező hitelek formájában a kkv-knak. Sok 50–100 százalékos támogatottságú EU-pályázat is nyitva áll.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo