Május 19-ig lehet pályázni a Magyar Termék Nagydíjra

20. alkalommal, 46 főkategóriában hirdették meg a Magyar Termék Nagydíj Pályázatot – jelentette be a Magyar Termék Nagydíj Pályázat Kiírói Tanácsa. A pályázat jubileumi évében is az innovatív szemlélet, a kreatív megoldások és a kiemelkedő minőség áll a fókuszban. A meghirdetett 46 pályázati főcsoport érinti többek között a vendéglátást, az építő- a mezőgazdasági- és élelmiszeripart, szabadidős, kulturális tevékenységeket, rendezvényeket az orvostechnikai- és kozmetikai szegmenset, vagy akár a bútor- és ruházati termékek gyártását is. Újdonságként idén először kapnak lehetőséget helyi közösségek tevékenységeik megmérettetésére. Május 19-ig lehet pályázni.

A Magyar Termék Nagydíj Pályázat kitüntetettjei azon vállalkozások és személyek, akik tevékenysége vagy megvalósított produktuma magas hozzáadott értéket képvisel kereskedelmi és társadalmi tartalmában egyaránt, hozzájárulva egy erősebb gazdaság megvalósulásához. Ez az egyetlen nem szakma specifikus tanúsító elismerés, melyre a gazdaság egész területéről, önkéntes, nyilvános pályázat útján lehet jelentkezni.

Kép:Magyar Termék Nagydíj

„A tanúsító védjegy alapítóiként elmondhatjuk, hogy a Magyar Termék Nagydíj és a hozzá kapcsolódó pályázat a magyar gazdaság alternatív programjaként segíti a vállalkozásokat, hogy helyüket, erejüket felmérjék.  Évről-évre elismeri azokat a hazai és Kárpát-medencei vállalkozásokat, amelyek munkájuk során nem csak a jóra, hanem a kiválóra törekedve alkotásaikkal, eredményeikkel bizonyítják a magyar elme és kreativitás nagyszerűségét, segítve hazánk piaci törekvéseinek megvalósítását.  20 év alatt körülbelül hatszorosára bővült a pályázati lehetőségek száma. Idén már 46 témakör közel 100 termékének van lehetősége a megmérettetésre. A fejlődést követve már idén is keressük a lehetőségét a digitális világ felé történő nyitásnak a Digitális Jóléti Programhoz kapcsolódva" -  mondta Kiss Károlyné, a Magyar Termék Nagydíj Pályázati iroda ügyvezető igazgatója, a Kiírók Tanácsa nevében a sajtótájékoztatóján.

Díjazták magyar munkáltatói márkaépítés úttörőit
2017. március 16-án átadták az Employer Branding Award 2016 díjait azon munkáltatóknak, akik kiemelkedő munkáltatói márkaépítésükkel mutatnak példát a munkaerőpiac többi szereplője számára. A díj egyben a legjobbak hivatalos minősítése is, és egyedülálló a magyar piacon.
Kik jelentkezhetnek?

Minden természetes és jogi személy, jogi személyiség, egyéni vállalkozó vagy alkotóközösség, olyan pályázati főcsoportok szerinti, a pályázat céljainak megfelelő, Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében gyártott, forgalmazott áruval, árucsoporttal, szolgáltatással indulhat a díjért. Egy pályázó több pályázattal is szerepelhet, illetve arra is van lehetőség, hogy több pályázó közös pályázattal induljon a megmérettetésen. Egy pályázatban egy termék vagy termékcsalád szerepelhet. Egy termékcsalád maximum 10 termékből állhat.

A kitüntetést magyar és angol nyelvű díszoklevél, valamint a Hollóházán működő Magyar Porcelánmanufaktúra Kft. – amely 2017-ben ünnepli 240 éves iparalapítását – alkotógárdája által készített, egyedi iparművészeti trófea tanúsítja. Az esemény során a Kiírók Tanácsának tagjai által külön elismerésekben is részesülnek kiemelkedő pályázatok. Ilyen kitüntetés a Magyar Termék Nagydíj Pályázat Életmű Díja, a Magyar Termék Nagydíj Pályázat Kárpát-medencéért Nívódíja, a Magyar Termék Nagydíj Pályázat Kárpát-medencéért Életmű Díja, a Magyar Termék Nagydíj Pályázat Sajtókövete Nívódíja és a Magyar Termék Nagydíj Pályázat Emlékdíja. A Magyar Termék Nagydíj Pályázat Hűség Díját a Magyar Termék Nagydíj Pályázat 20. évfordulója alkalmából alapítottak a Védjegyoltalom jogosultjai.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo