Magyar cég enyhíthet a vállalkozások nyűgén

Átláthatóbb és könnyebben hozzáférhető e-naplós rendszert fejlesztett ki egy informatikai vállalkozó és egy tűzvédelmi szakember, akik mindketten immár 20 éves szakmai tapasztalatot tudhatnak maguk mögött. Az új módszer nemcsak megkönnyíti a cégek számára sokszor nyűggé vált tűzvédelmi ellenőrzéseket, de biztonságosabb is, hiszen a rendszer figyelmeztet a vizsgálat esedékességére.

„Az elmúlt időszakban jelentősen javult a cégek biztonsági rendszere. Ez egyrészt az igények növekedésének, másrészt pedig annak köszönhető, hogy a technika képes lekövetni ezeket az igényeket. Nyilvántartásunk szerint 700 ezer eszköz már digitálisan van nyilvántartva, ezeken pedig eddig négymillió ellenőrzést végeztek el” – tette hozzá a szakember.

Fekete Attila azt is elmondta, országos szinten már megindult a szakmai átállás a digitális tűzvédelemre és azon dolgoznak, hogy ezzel tovább terjedjen a népszerű iparági standard.

„Megkezdtük a szakemberek képzését is a digitális átállásra, hiszen az is kiemelten fontos, hogy a szoftvert megbízhatóan tudják kezelni. Úgy látjuk, az elektronikusan vezetett tűzvédelmi üzemeltetési napló - ez a hivatalos megnevezése a jogszabályi környezet szerint - egyre népszerűbb a cégek körében, ami talán annak is köszönhető, hogy 20–50 százalékos időmegtakarítást jelent a vállalkozásoknak, ami havi szinten több napot jelent. A koordinálást automatizmusok segítségével kontrollinggá tudtuk alakítani” – mondta a fiREG e-naplós rendszerének szakértője.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo