Lenyűgözné üzleti partnereit? Ezekkel a borokkal garantált a siker

Második alkalommal került sor lapcsoportunk, a Klasszis Média kiemelt ügyfeleinek szóló, vakteszt formában megvalósított borkóstolóval és borkvízzel egybekötött ügyféltalálkozónkra május 28-án, kedden az ötcsillagos Aria Hotel Budapestben. Ahol a gyönyörű, különleges miliőjű lobbyban kellemes zongoraszó fogadta az érkezőket.

A  pénzügyi, gazdasági szféra, a szállodai és vendéglátó ágazat valamint a turisztikai szegmens jeles képviselőiből álló vendégek megérkezése után Csabai Károly, az Mfor.hu és a Privátbankár főszerkesztője köszöntötte a vendégeket, majd bemutatta lapcsoportunkat a jelenlévőknek. Ezt követően Gáspár András, cégünk lapigazgatója, Hollós János, a szintén a lapcsoporthoz tartozó Piac és Profit főszerkesztője és Bocskai István partnerünk osztott meg hasznos információkat azzal kapcsolatban, hogyan lehet hatékonyan eljuttatni a cégek üzeneteit a média közvetítésével a nagyközönségnek, milyen egy jól működő hirdetés, mi a különbség a pr-megjelenés és a natív-tartalom között – és melyiket mikor, milyen formában érdemes használni, hogy ütős legyen az üzenet.

Ezt követően „rákanyarodtunk” az este kellemes, lazulós, borkóstolós részére, amelynek során mátrai, tokaji, etyeki, badacsonyi és villányi borokkal az ország neves pincészetei és borászatai képviseltették magukat, így amellett, hogy kiválóbbnál kiválóbb nedűket kóstoltunk, különlegesen színes és informatív képet kaphattunk az ország különböző bortermelő régióinak életéről, szőlőiről, tételeiről. 

A pincészetek kiemelkedő tételeit az est szakmai moderátora, Tóbiás Adrienn borszakíró ismertetése mellett a borászatok képviselői személyesen is bemutathatták. Elsőként a Mátra vulkanikus dűlőin kiemelten fehérborokkal foglalkozó Dubicz Borászattól Dunai György Sándorné ismertette boraik, termőterületeik egyedi tulajdonságait. Miközben a pincérek kitöltötték a poharakba az italokat, kezdetét vette a kóstolás, valamint a vendégek elé sorban kerülő tételek szakmai értékelése – pontozásos rendszerrel.

A mátrai borrégiónál maradva következő borászatként a Ludányi Pince bemutatása következett. A vendégek poharába egymás után töltötték a Dubicz Pince 2023-as Mátrai Zsizsi Frizzante tételét és a Ludányi Pince 2021-es Lélekzet névre keresztelt olaszrizlingjét, amelyet a vendégek a korábban kiosztott értékelőlapokon máris pontoztak, miközben arra is figyelt mindenki, hogy nem csak kóstolt, értékelt, hanem asztalonként egy elég komplex szakmai kérdőívvel is megbirkóztak az együtt ülő, így egy csapatot alkotó, egyre jobb kedvű asztaltársaságok.

A neszmélyi borvidékről a Gottwald Borászat borai következtek. Fiatal és élénk Gottwald Pinot Blanc 2020 pezsgőt, illetve egy menő Gottwald Rosét kóstolhattunk, amely, mint megtudtuk Gottwald Szilárdtól, a pincészet vezetőjétől, igen magas pontszámot elérő aranyérmes bor és nagy büszkeség pincészetük számára, hogy idén a Magyar Tudományos Akadémia borának választották.

A szintén a fővárostól nem messze fekvő Etyeki Kúriát pedig Borsos Kitty mutatta be a borászat képviseletében. Elmondta, hogy a 22 magyarországi borvidékből Etyek a hatodik legnagyobb, ahol 32 hektáron folyik a szőlőtermesztés, főleg fehérborokat, és kisebb arányban vörösborokat készítenek. Miközben egymás után érkeztek az Etyeki Kúria tételei – egy Sauvignon Blanc Pezsgő és egy 2021-es Pinot Noir – a borkóstolásba belelendülve már szinte mindenki borszakértőnek érezte magát.

A badacsonyi borvidéket a Szászi Birtok két bora, a Szent György-hegyi Olaszrizling, illetve a 2023-as Kéknyelű képviselte, amelyekről Adrienn elmondta, hogy milyen ez a badacsonyi pincészet, illetve a híres borvidék különleges ismertetőjegyeiről is képet alkothattak a jelen lévők.

A jó borokhoz finom falat is jár. Ezért nem is volt kérdés, hogy az Aria Hotel Budapest cateringje részéről a borok mellé jó ritmusban érkező finger food válogatások a program során végig nagy sikert arattak.

Közben újabb borok kerültek bemutatásra, amelyeket a Pelle Pince képviseletében Pelle László és Mariann hozott a Mád-Tokaj-hegyaljai borvidékről. Vendégeink kóstolhattak különleges 2018-as évjáratú Édesem bort tőlük, miközben a tétel készítője röviden elmesélte, hogy pincészetüket 2007-ben alapították Mádon, ahol kizárólag saját területükön megtermelt szőlőből születnek tételeik pincéjükben.

Ezt követően egy újabb tokaji bor, a Demetervin Max Furmint tétele került a poharakba, közben Adrienn röviden ismertette, hogy a Demetervin Pincészet legendás dűlőkben gazdálkodik, ilyen az Úr ágya és a Király dűlő, amelyek nem csak Tokaj-Hegyalján, hanem messze földön híresek. A furmint kóstolással véget ért a fehér tételek bemutatkozása – ezután eljött a vörösök kora.

 A Vylyan Pincészet 2019-es Csóka Variációjával indítottuk ezt a kört. Kishartyánból Debreczeni Flóra érkezett és mutatta be pincészetüket, aki birtokigazgató édesanyjával és testvérével közösen vezeti a régóta sikeres boros projektet. Mialatt e könnyed tétel a poharakba került, megtudtuk, hogy a Vylyan birtok központját a kisharsányi Fekete-hegyen, szőlőterületeik szívében alakítottak ki, és 7 ezer tőke szőlő a tulajdonuk.

A vakkóstolás két villányi borral folytatódott tovább: a Jammertal Borbirtok Villányi Franc és a Vylyan Mandulás Cabernet Franc igazán csúcsminőségű választások, amelyek mind kitűnő alapanyagokból készülnek. Itt kellett különben megválaszolni a borkvíz legnehezebb kérdését is, amely arra vonatkozott, hogy a két bor közül melyik lehet az idősebb?

Az est vége fele közeledve Maul Zsolt Pincészete két gyönyörű, testes tétele került a poharakba: a Lator és a Hedonista, amelyeknek neve már előre sejtette, hogy két nem mindennapi tétel következett a borsorban. A pincészet képviseletében Farkas Balázs elmondta, hogy ezek a friss évjáratú csúcsborok tökéletesen fémjelzik az óriási szortimenttel rendelkező borászatot, amelynek a közelmúltban a VinAgora Nemzetközi Borverseny legsikeresebb pincészete címet is odaítélték.

A kérdőíveket a szép tételek kóstolása után begyűjtöttük, ahogy az értékelő lapokat is, és megszületett az eredmény:

idén dobogós helyezést kapott a Vylyan Pincészet Csókakő variációja, a Maul pincészet Lator tétele pedig  felkerült a dobogó második fokára. A legtöbb legmagasabb értékelést vendégeinktől a tokaji Pelle Pincészet Édesem nevű bora kapta.

Bár a program ezzel véget ért, jól jellemezte a hangulatot, hogy senki nem akart még felállni az asztaloktól, tovább tartott a kellemes beszélgetés, networking, legföljebb csak azért, hogy a visszakóstolásra kitett tételekből ki-ki kiválassza a neki tetszőt és abból kortyoljon még, miközben a társaság jó része továbbra is velünk maradt.

Résztvevő borászatok:

 

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo